Bartha Ágoston - Budapest, Hungary

TARTALOMJEGYZÉK

1 Bevezetés

1.1 Előszó
1.2 A háromhúros brácsa
1.3 Hangolások
1.4 Hangszervásárláskor
1.5 A vonó és fogása
1.6 A hangszer helyes tartása
1.7 Gyakorlással kapcsolatos jó tanács

2 A vonózás

2.1 A hangszer helyes tartására
2.2 a vonó húrokhoz viszonyított merőlegességére
2.3 a vonó fája ne érjen a húrokhoz
2.4 mindhárom húrhoz ugyanolyan erovel tapadjon
2.5 a vonó húrlábtól való mindig azonos és optimális távolságára
2.6 a szép vonóindításokra és vonómegállításokra

3 A fogások

3.1 A fogástáblázat
3.2 Behangolás
3.3 A G dúr
3.4 A C dúr
3.5 Akkord párok, Dúrakkordok

4. Vonásfajták

4.1 Parlandó hangsúlyok nélküli
4.2 A zenei 1-3 -at hangsúlyozó

4.2.1 A teljes vonóra egyetlen hangsúly jut
4.2.2 A dűvők

4.2.2.1 Folyamatos dűvők
4.2.2.2 Megszakított dűvők

4.3 Aszimmetrikus vonások
4.4 A zenei 2-4 -et hangsúlyozó (esztamm)
4.5 Kevert vagy összetett vonások
4.6 A sokféle vonásnemről röviden

5 További akkordok haladóknak

5.1 A 7-es akkordok
5.2 A moll akkordok
5.3 Gyakran előforduló akkordfűzérek (sémák)
5.4 Hangfelvételek lejegyzése

6 Fogástáblázat
7 Névjegy

1.1 ELŐSZÓ

A kontraiskola olyanok számára készült, akik szinte zenei előképzettség nélkül szeretnének megtanulni kontrázni. A szükséges zeneelméleti anyag megtanulható a rendelkezésre álló szakirodalomból. Itt hangsúlyosan gyakorlati oldalról közelítjük meg a hangszeren való játékot és a gyakorlás során felmerülő problémákat. Érintjük a hangszervásárláskor szükséges információkat, megtanuljuk a vonókezelést, a különböző akkordok fogásait és foglalkozunk a harmóniafűzési problémákkal is. A kontraiskola hasznos segédanyaga lehet a népzenei tanfolyamoknak, zeneiskoláknak, valamint egyéni érdeklődőknek.

1.2 A háromhúros brácsa
A hangszer leginkább Erdély területén használatos. A hagyományos brácsától az különbözteti meg, hogy a három húr egyetlen síkban fut egymás mellett. Ezért a húrláb ívét egyenesre kell vágni. Ezért egyetlen lehetséges vonóirány létezik és minden pillanatban mindhárom húr szól. A hangszeren dallamjáték lehetetlen. A zenei kíséret harmóniáit és ritmikáját lehet vele széles körben megvalósítani.

1.3 Hangolás:
A húrokat mindig G-D-A hangokra hangoljuk. Az „A” húr helyére is „G” húr kerüljön egy hanggal feljebb húzva. Ez a fajta legelterjedtebb hangolás eredményezi a nagyon tömör hangzást, amivel egyúttal a legnagyobb hangerőt érhetjük el. Ez fontos szempont, mert a hegedű - brácsa- bőgő vonóstriónak ki kellett szolgálni esetleg több száz fős mulatságot is. Néhány egyéb speciális hangolás is ismeretes. Van rá példa, hogy a középső „D” húrt egy D-re húzott vastag „C” brácsahúrral helyettesítik. Ez a hangzást mélyebbé, bársonyosabbá, puhábbá teszi. Más esetben pedig az „A” hangot hagyományos, tehát normál „A” húrral szerelik. Ezt a hangolást prím kontra hangolásnak nevezik és hegedőn szokták elkövetni. Végül, de nem utolsósorban létezik olyan hangolás is, hogy az egyenesre vágott lábon 4 húrt hangolnak C-G- D-A hangokra úgy, hogy a „D” hangot C-húrról, az „A” hangot pedig G-húrról húzzák feljebb egy hanggal. Az ilyen hangszeren különösen nehéz a játék, hiszen egyszerre négy húrt kell tisztán megszólaltatni. A régebbi időkben a húrokat jobb híján a zenészek maguk fonták juh vagy birkabélből. Ezek a mai fémhúroknál sokkal vastagabbak és hangosabbak voltak. Hátrányuk az, hogy sokkal érzékenyebbek a pára és hőingadozásra, továbbá nem vehetik fel a versenyt a vastagságtartás és a homogenitás terén sem a mai gyári fémhúrokkal. Épp ezért nagyon nehéz rajtuk tisztán játszani. Maradjunk tehát a kereskedelemben kapható fém brácsahúroknál.

1.4 Hangszervásárláskor figyeljünk z alábbi dolgokra: Minél nagyobb a hangszer teste, annál nagyobb lehet a hangja. Ha rövid a karunk és az ujjaink, lehetőleg ne vegyünk túl nagy hangszert, mert nehézségeink lesznek a magasabb akkordok tiszta megfogásával. Lehetőleg ép hangszert vegyünk. Különösen ügyeljünk arra, hogy a lélek végeinél ne legyen repedt a hangszer. óvakodjunk a „kikapart” brácsáktól is. A kikaparás annyit jelent, hogy belülről alaposan elvékonyítják a hasat de néha a hátat is. Ilyenkor a vékonyabb hangszer jobban szól, de sokkal sérülékenyebbé válik és hamarabb „elfárad” a fája. Vásárláskor nyomkodjuk meg a hasat és a hátat. A lakkozásban tükröződő fényen láthatjuk, hogy milyen mozgásokat végez a has vagy esetleg a hát. Kontrázási célra kezdetben nem érdemes drága mesterhangszert venni, viszont figyeljünk oda arra, hogy tiszta legyen rajta a fogás. Ezért vásárláskor legyen nálunk néhány különböző magasságra levágott egyenes húrláb, hogy az esetleg négyhúros kontrát hamar átszerelhessük háromhúrosra. E nélkül sose vegyünk meg hangszert. Kopogtassuk végig a káva mentén a hasat és a hátat is. Ha eközben zörgést hallunk, az adott helyen nem fog a ragasztás. Az eladó szövegét udvariasan hallgassuk végig, de kizárólag saját benyomásaink és a hangszer hangja alapján vásároljunk. Végül sose vásároljunk illetve próbáljunk ki hangszert konyhában vagy egyéb puszta falak határolta szobában, hanem hallgassuk meg szabad téren vagy akusztikailag csillapított helyen is.

1.5 A vonó és fogása:
A régi időkben jobb híján a vonót is maguk készítették elődeink. Ennek oka nem valamely divat vagy különleges igény volt, hanem inkább a szegénység. Azokat a vonókat nem lehetett a ma megszokott kápacsavarral feszíteni, mert a kápa mozdíthatatlan volt. A szőrt a végénél belefont spárgával kötözéssel rögzítették a kápához. így a szőr feszességét ezen túl csak a vonófogással tudták változtatni. A vonót annyiban fogjuk másként mint a klasszikusok, hogy jobban a markunkba vesszük a kápát, továbbá a kisujjat nem tesszük a feszítőcsavarra, mert nincs szükség a több lehetséges vonóirány megvalósítására. Fontos szempont viszont, hogy a mutatóujjunk első ujjpercével nagy erővel és kényelmesen nyomhassuk a vonót a húrokra.

1.6 A hangszer tartása:
A brácsát nem a klasszikus vonós hangszereknél megszokott módon tartjuk. Ennek oka nem valamiféle divat vagy különcség, hanem inkább törekvés a lehető legkényelmesebb póz elérésére. Megjegyzem, hogy kezdetben bármely hangszertartás rendkívül kényelmetlennek tűnik. Idő kell a legkényelmesebb póz elsajátításához is. Helyes brácsatartás esetén a hangszer négy helyen támaszkodik testünkhöz. A hangszer alsó kávája a gombnál érintkezik a szegycsontunkhoz vagy attól kissé a jobb vállunk felé. Második pont a káva érintkezik a bal alkarunk belső középső részével. Harmadik pont a hangszer nyaka befekszik a balkezünk hüvelyk és mutatóujjai közé. Negyedik pontként állunkkal rögzíthetjük még a hangszert a hozzá közel eső kávarész érintésével. Szokjuk meg, hogy a hangszer vége ne lógjon le és a három húr közel függőleges síkban álljon. A vonó mindig pontosan merőleges legyen a húrokra és ügyeljünk arra, hogy mindig mind a három húr egyenlő hangosan szóljon. Ez különösen eleinte nem is kis feladat.

1.7 Gyakorlással kapcsolatos fontos jó tanács: Bármilyen gyakorlás ciklikus folyamat. Ez azt jelenti, hogy többször ismételgetni kell mindent ahhoz, hogy beidegződjön. Saját tapasztalatom az, hogy az ismételgetés önmagában felületessé teheti a gyakorlást. Könnyen abba a hibába esik az ember, hogy egyre gyorsítva a tempót, átsiklik a hibákon és így rögzülhetnek a dolgok. Gyakorláskor legfontosabb az állandó analitikus odafigyelés. Magyarul az, hogy minden pillanat tudatos legyen. Ennek jegyében nézzük az első de nem is könnyű akadály vételét, a vonózást.

2. A VONÓZÁS

Első feladat:
Húzzuk teljes vonóhosszban lefelé és felfelé egyenletes hangerővel az üres hármashangzatot. Ez nem könnyű feladat mert egyszerre nagyon is sok mindenre kell figyelni úgymint:

A hangszer helyes tartására,
a vonó húrokhoz viszonyított merőlegességére, a vonó fája ne érjen a húrokhoz,
mindhárom húrhoz ugyanolyan erővel tapadjon, a vonó húrlábtól való mindig azonos és optimális távolságára, a szép vonóindításokra és vonómegállításokra. Ugye, hogy nem kis feladat ? Az a helyes, ha ezzel a problémával legalább 4 órát eltöltünk. Vegyük sorra a teljesítendő pontokat !

2.1 A hangszer helyes tartása.
A kezdet kezdetén csupán vegyük fel a hangszert a helyes tartás szerint, majd tegyük le, majd kis idő után ismét vegyük fel. Próbáljunk megbarátkozni a kezdetben kényelmetlen pozitúrával. Később mind több ideig vegyük fel a hangszert és így mozogjunk vele. Üljünk le, álljunk fel és picit sétáljunk is vele. Ha elfáradtunk, ujra tegyük le és kis pihenés után ismét vegyük fel. Előbb utóbb otthonos lesz a póz.

2.2 A vonó húrokhoz viszonyított merőlegessége. Egyelőre kicsivel a húrok fölött húzogassuk a vonót ügyelve arra, hogy ne legyen kaszáló jellegű a mozdulat. A vonó mindig pont függőlegesen mozogjon. Ehhez szükség van a csukló bizonyos kilazítására, hogy minden pozícióban függőlegesen tudja tartani a vonót. Ezt a bizonyos fel és le vonáskor szükséges csuklómozdulatot érdemes hangszer nélkül is gyakorolgatni. Ennek az az értelme, hogy nem vonja más dolog el a figyelmünket, mint például a hangszer tartása és a vele kapcsolatos kezdeti kényelmetlenségek. Ha már az a bizonyos csuklómozdulat automatikus, tegyük a vonót a valóságban is a húrokra és húzzuk meg.

2.3 A vonó fája ne érjen a húrokhoz !
A vonót úgy tartsuk, hogy a fája semmiképp ne érhessen a húrokhoz, mert az játék közben zörgő hangot ad. Hiába koptatja a húrokat, a fáról lejön a festés, továbbá a szőr sem egyenletesen kopik és szakad..

2.4 Mindhárom húrhoz ugyanolyan erővel tapadjon. Szinte biztos, hogy kezdetben csak valamelyik szélső, esetleg vele a középső húr fog megszólalni mégpedig reszelős rekedtes hangon. Ez a csukló többirányú merevsége miatt van így. Ügyeljünk tehát arra, hogy mindhárom húr szóljon minden pillanatban. Ez az első nehezen teljesíthető feladat. Sokat gyakoroljuk ezt és próbáljunk vonós kezünkön lazítani, mert az az oka a kellemetlen hangzásnak. Közben a hangszert néha tegyük le és újra vegyük fel, ezzel is oldva a kezdeti görcsösséget.

2.5 A vonó húrlábtól való mindig azonos és optimális távolsága. Minél közelebb húzzuk a vonót a húrlábhoz, annál hangosabb, de ugyanakkor annál recsegősebb (sok gyakorlás után) felhangdúsabb hangzást kapunk. A kezdet kezdetén ne közelítsük meg nagyon a húrlábat. Egyezzünk ki a tőle való 4 centinyi távolságban. Ilyen helyzetben könnyebb megszólaltatni recsegés és besípolás mentesen a húrokat. Néhány hónappal később, amikor már biztosabban áll a kezűnkben a vonó, érdemes a húrlábat másfél centire megközelíteni. Ez a távolság tehát mindig a megszólaltathatóság és a hangerő kompromisszuma. Halk és lassú számokat a lábtól nagyobb távolságra kell megszólaltatni.

2.6 A szép vonóindítások és vonómegállítások. A vonót megindítani és megállítani sokféleképp lehet. Később a különböző vonások megvalósításakor erről még sok szó fog esni. Most a legegyszerűbb, de nagy odafigyelést igénylő esettel kezdjük. Tegyük a vonót a kápánál a húrokra gondosan ügyelve arra, hogy mindháromhoz érjen hozzá. Kissé nyomjuk a vonót a hangszer hasa felé, majd pontszerűen húzzuk meg lefelé a vonót. A tapadási súrlódást leküzdve a vonó megindul lefelé és megszólalnak a húrok. Most kezdődnek a nehéz pillanatok. A vonót egyenletes mozgásban kell tartani egész a vonó csúcsáig mégpedig állandó kontroll alatt. Ez azt jelenti, hogy végig figyelni kell a vonó húrokhoz viszonyított merőlegességére és arra is, hogy idő közben nehogy elhallgasson valamelyik húr. így egyszer csak eljutunk a csúcsig, ahol a vonót szépen pontszerűen meg kell állítani. Ez annyit jelent, hogy a megállítás után már semmilyen hangmaszat ne szólaljon meg. Most vegyük el a vonót a húroktól. Ne csináljunk semmit, hanem gondolatban elemezzük a történteket. Gondoljuk végig, hogy mi volt jó és mi nem sikerült. Ez a gyakorlás lényege. Ha most elkezdenénk oda-vissza vonózni, sosem alakulna ki a kellő kontroll. Tehát, miután kiértékeltük az eseményeket, újra induljunk a kápától. Hajtsuk végre a fenti folyamatot, majd újra értékeljük ki a történteket. Ha elégedettek vagyunk és a környezetünk is, mehet a folyamat most már fordítva a csúcstól a kápáig. Ezt is külön ismételgessük. Ha ez is jól megy, csak akkor kezdjünk az oda-vissza vonózáshoz, de akkor is minden vonóforduláskor álljunk meg és mélázzunk el a történteken. így nem térhetünk le a helyes útról és jó hatásfokkal haladhatunk tovább.

3. A FOGÁSOK

3.1 A fogástáblázat.
Ismerkedjünk meg a mellékelt fogástáblázattal. Ez tartalmazza a lehetséges fogások képeit. A gitár bundjainak megfelelően félhangos osztásokat jelöl a fogólap sematikus képén. Pötty jelzi a szükséges lefogási helyeket. Az akkord mellé írt számok az ujjrendre utalnak. 1,2,3,4 rendre a mutató, középső, gyűrűs és a kisujjat jelentik.

3.2 Behangolás.
Mindenekelőtt hangoljuk be tisztára a G, D, A húrokat. Ha ehhez nem elég az „Á” síp vagy hangvilla, használjunk kromatikus hangoló gépet. A gitárhoz használatos olcsóbb gépek nem megfelelőek. Célszerű először az A-húrt behangolni, majd összehúzva a D-vel, azt is behangolhatjuk. Végül a D-t a G-vel húzzuk össze és most a G húrt hangoljuk be. Amennyiben eredetileg nagyon el volt hangolva a hangszer, másodszor is ellenőrizzük és korrigáljuk a hangolást.

3.3 A G dúr.
Próbáljuk először lefogni a G-dúr akkordot. A mutató ujjunkkal kell az A húron fogni egy H hangot. Ez nagyjából 2 centire esik a fogólap elejétől. Húzzuk össze a három húrt úgy, hogy az akkord kristály tisztán szólaljon meg. Ha ez teljesült, rögzítsük fejünkben a pontos lefogási helyet. Engedjük el, majd ismételten fogjuk le a hangot. Ha idő közben hamis lett az akkord, tisztítsuk ki. Semmiképp se rögzüljön hamisan a fogás. A három hangnak gyönyörűen össze kell csengenie. Ha valaki nehezen hallja meg a fogott hang tisztaságát, neki hangoló gépet kell használni a helyes pozíció megtalálásához. Kristály tisztán megfogott akkorddal próbálgassuk az egyenletes vonást lefelé és felfelé. Néha tartsunk szünetet, majd újra vegyük fel a hangszert, fogjuk meg tisztán a G-dúr H hangját és gyakoroljuk az egyenletes vonózást úgy, hogy a fent tárgyalt helyes vonózási kritériumok maradéktalanul teljesüljenek.

3.4 A C-dúr.
Ha minden jól megy, tanuljuk meg a C-dúr fogását. Itt már két húrt kell lefogni. A mutatóujjunkat áttesszük a D-húrra ugyanolyan távolságra a fogólap elejétől mint az előbb volt az A-húron. A középső ujjunkkal fogjunk egy C hangot az A-húron. Ez nagyjából egy ujjnyival van feljebb az előző pozíciótól. Ezt az akkordot is ki kell tisztítani és rögzíteni kell fejünkben a pontos fogási pozícióit. Most a tisztán fogott C-dúr akkorddal próbálgassuk a helyes vonózást.

3.5 Akkord párok, Dúrakkordok
Ha biztonságosan eltaláljuk már a C-dúrt is, próbáljuk váltogatni az eddig megtanult két akkordot. Először csak minden negyedik vonás után váltsunk fogást. Később minden másodiknál, majd végül mindegyik vonásnál. Célszerű kezdetben az akkordokat párban megtanulni. A zenei kíséretekben bizonyos fogások gyakran fordulnak elő kötött sorrendben. Ezt kihasználva javaslom az
alábbi akkord párokat lehetőleg együtt megtanulni: G-C, C-F, A-D, D-G, E-A, H-E, Fisz-H, F-B, B-Esz.
Tanuljuk még meg az Asz és a Cisz dúr fogásait is. Ekkor minden létező dúrfogást ismerünk. Ennek birtokában már rengeteg fajta zenét le tudunk kísérni. Az Erdélyi Mezőség tájegységhez tartozó falvakban szinte csak ezeket az akkordokat használták a legutóbbi időkig. Fentiek elsajátítása sok időt és türelmet igényel. A fogó és a vonós kéz együtt fejlesztendő, tehát egyelőre érjük be ennyi akkorddal és tanuljunk meg néhány alapvonást.

4.VONÁSOK

Párlandó dallamokat kísérő ritmika nélküli folyamatos vonózás A zenei 1-et illetve 3-at hangsúlyozó vonózások A zenei 2-t illetve 4-et hang-súlyozó vonózások (esztamm) Az utóbbi két vonózás kombinációiból adódó speciális vonózások

4.1 Párlandó dallamokat kísérő ritmika nélküli folyamatos vonózás lényege az, hogy a párlandó dallamok alatt állandóan szól a kontra. Sohasem szabad tehát szünetet hagyni. A vonóváltásokat lehetőség szerint úgy kell megoldani, hogy egyáltalán ne lehessen meghallani.
Ez nem kezdőknek való feladat, mert szükségeltetik hozzá a sok muzsikálástól kilazult csukló. A hangerővel és az akkordokkal követni kell a prímást és semmiképp sem megelőzni őt. Ilyen vonással kell kisérni többek közt a hajnalikat és a dojnákat.

4.2
A zenei 1-et illetve 3-at hangsúlyozó vonózások. Ebbe a csoportba tartozik a legtöbb vonás.
Alapvetően három alosztálya különböztethető meg.

:4.2.1
A teljes vonóra egyetlen hangsúly jut. Ennek tipikus példája a széki lassú vonása, ahol mindig a vonó elején elhangzik egy nagy hangsúly, majd azt követi egészen a vonó végéig tartó hosszan elnyújtott hang. Annak érdekében, hogy az első hangsúly minél nagyobb legyen, gyakran a vonófordulás előtt egészen lelassul a mozgása, hogy a kellő pillanatban ostorszerű mozdulattal válthasson irányt laza csuklóval a vonós kéz. Ez csak egy példa volt az egy hangsúlyos vonásra. Természetesen az első hangsúly lehet elnyújtott, viszonylag hangsúlytalan, de gyakori eset az is, hogy nem húzzuk folyamatosan a vonót, tehát a következő hangsúly előtt leállunk vele. Ilyenkor a szünet előtti hang lehet elhalkuló, vagy pontszerűen megállított. Utóbbi esetben rendkívül fontos a megállítás pontos időzítése. Végül ide tartozik az az eset is, amikor a vonás egyetlen rövid hangsúlyból áll. Ennek is lehet két fajtája a szerint, hogy a vonót a húrra szorítva indítjuk meg, vagy a levegőből bizonyos sebességgel érkezve „csípjük” meg vele a húrokat.

4.2.2

A dűvőket aszerint osztjuk két részre, hogy vonóváltáskor rögtön indul e visszafelé a vonó, vagy megszakítással, tehát zenei szünet közbeiktatásával

. 4.2.2.1
Folyamatos dővő

A vonót lefelé rögtön hangsúllyal indítjuk. Utána hamar ellazítjuk csuklónkat, hogy a vonó közepére érve új hangsúlyt helyezhessünk el, majd a vonót ismét ellazult csuklóval egészen a végéig húzzuk. Ott meg nem állítva úgy fordítjuk meg, hogy egyúttal hangsúly is keletkezzen. Ellazult csuklóval húzzuk immár felfelé a vonót. A közepéhez érve elhelyezzük a negyedik, egyben utolsó hangsúlyt, majd egészen a kápáig laza csuklóval haladunk. Itt újra kezdjük a folyamatot úgy, hogy megállás nélkül hangsúlyosan vonásirányt váltunk. A legtöbb csárdást és a verbunkokat ilyen vonással kísérjük. A folyamatos dűvő belső ritmusa szerint igen változatos lehet. A belső ritmust befolyásoló tényezők lehetnek bizonyos ritmuspontok, például a zenei 2 és 4 erősebb hangsúlyozása. Így tehetjük a kíséretet aszimmetrikusabbá, feszesebbé és épp ezen finomságok pontos megvalósításával közelíthetjük meg a különböző kíséreti stílusjegyeket. Mit is tehetünk egyetlen hangsúllyal ?

Kissé hamarabb vagy később indíthatjuk, vagy fejezhetjük be,
Játszhatunk a vonó sebességével és nyomásával is. Ezen eszközökkel bármilyen folyamatos dűvőt megvalósíthatunk.

4.2.2.2 Megszakított dűvő

A vonót lefelé rögtön hangsúllyal indítjuk. Utána hamar ellazítjuk csuklónkat, hogy a vonó csúcsához érve megvalósíthassuk a következő hangsúlyt. A csúcsnál teljesen megállítjuk a vonót. A szünet ideje alatt felkészülünk arra, hogy felfelé is elegendően nagy hangsúllyal tudjuk indítani a vonót. Utána a vonót tovább tolva felfelé a csuklónkat ismét ellazítjuk, hogy a kápánál megvalósíthassuk az utolsó hangsúlyt. Utána ismét szünetet tartunk és újra indítjuk a folyamatot. A vonó közepén a két hangsúly közötti időben nem tökéletesen egyenletes a megszólaló hang. Annak dinamikai ívével nagyban befolyásolhatjuk a vonás belső ritmikáját. Csak egy rövid példa: A SZÉKI magyar vonásában a két hangsúly között a vonó folyamatosan gyorsuló , tehát egyre erősödő hangot hoz létre. A vonó végére érve már annyira hangossá válik, hogy a megállítás pillanatában keletkezik a második hangsúly.

4.3 Aszimmetrikus vonások
Sokféle aszimmetrikus vonás létezik. Alapvetően jó hozzáállás az, ha a leghűbben törekszünk a hegedűs által diktált fő ritmusképletet lekövetni. Felsorolnék néhány jellemző esetet:

A zenei 1-2-3-4 es ritmuspontokon belül úgy zajlik le, hogy az 1-2 és a 3-4 között hosszabb idő telik el, mint a zenei 2-3 illetve a 4-1 között. Ez a megszakított sántadűvő tipikus esete. Jó példa rá a széki magyar és a kalotaszegi legényes vonása, bár a kettő között is lényeges különbségek vannak.

A fenti példa fordítottjaként említhető a széki lassú vagy bizonyos asztali nóták kíséretei. Ebben az esetben a zenei 1-2 illetve 3-4 ritmuspontok között kevesebb idő telik el mint a 2-3 vagy a 4-1 között.

Az egyszerű dűvőben, amikor lefelé és felfelé is két hangsúlyt játszunk, szinte minden esetben a zenei 2 és a 4 ritmushelyei jobban hangsúlyozandók. Kissé erősebben megnyomhatók, esetenként hamarabb elkezdhetők illetve nagyobb sebességgel megszólaltatandók. Ezek mértéke a leheletfinomtól az igen erősen hangsúlyozott eltérésekig is előfordulhatnak. Zenéje, tájegysége, tánctípusa válogatja. Ezek taglalása jelen keretek között lehetetlen. Hallgatózni, figyelni és zenével együtt gyakorolni célszerű.

Létezik olyan aszimmetria is, ahol a zenei 1-2-3-4 az időben egyre ritkábban szólaltatandó meg. Ez a fajta fura ritmusképlet leginkább a Maros-mente környéki purtáta nevű tánc kísérőzenéjében érhető tetten, de nyomokban sok más helyen is megfigyelhető. A ritmuspontok nagyjában az alább megjelenítendő módon követik egymást az időben:

1 2 3 4 - 1 2 3 4

Vannak még ennél is komplikáltabb aszimmetritások is, melyek szabályrendszere csak egy egész dallam lefutása alatt értelmezhetők. Ilyen például a mezőségi akasztós dallamok, ahol túl a sorokon belüli sánta ritmikán, az utolsó sor végén külön gyorsítások bonyolítják a helyzetet.

4.4 A zenei 2/4-et hangsúlyozó vonások (esztamm, vagy „un CA un CA). Rendívül gyakori kíséreti mód. Mondhatjuk, hogy épp erről a kíséreti módról nevezték el hangszerünket kontrának. A 4/4 –es ritmusképletekben a zenei 1 és 3 a hangsúlyos. Ezeket a ritmuspontokat mindig valamilyen basszushangszer, általában a bőgő hozza. A zenei 2-4 –et pedig a brácsa. Az ilyen kiséreti mód kétszerezi a zene ritmusát, vagy úgy is mondhatjuk, hogy részletezőbbé teszi azt. Kétféle esztammot, tehát kettőt-négyet játszó vonásnemet különböztetünk meg. A rövid és a hosszú esztammot. A kettő közötti különbség nevükben rejlik. A rövidesztamm általában igen rövid ideig szól. Néha csak úgyszólván megpöccintjük a húrokat a vonóval. Más esetekben azonban jól hallható rövid vonásként érzékelhető. Lehet levegőből, de lehet a húrokra szorított vonóval is indítani. A hosszú esztamm ezzel szemben hosszú ideig tartó vonást jelent. Renkívül fontos az esztamm ritmuspontok JÓ elhelyezése a zenei 1 és 3 között. Ha jól megfigyeljük, nem pontosan középre esnek, hanem általában kissé késni szoktak velük. Ennek egzakt meghatározása lehetetlen. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy sok zenehallgatással lehet kialakítani a belső óránk kívánatos „pontosságát”. Ha a legelső zenei „1” után azonnal megszólaltatjuk az esztammhangsúlyt, ezzel azonnal meghatározzuk a zene tempóját is. Ezért célszerű megvárni a hegedűs játékából néhány taktust. Megértve és megismerve az általa beállított, diktált tempót, valószínűleg helyesen fogunk belépni. Egy jó kontrás könnyedén és észrevétlenül képes befolyásolni a zene tempóját és feszességét. Egy idevágó történet szerint egy jó roma kontrás akár a RÁDIÓban hallott zene tempóját is el tudja „vinni”. A mondat természetesen nem szó szerint értendő, de jól kifejezi a lehetőségeket.

4.5 Speciális, összetett és kevert vonások
A fenti vonások gyakran keverednek egymással, azaz egyidőben több vonáselem is alkalmazható egy újabb, jobb ritmusképlet meg-valósítása érdekében. A valóságban előforduló összes variáció ezen keretek között felidézhetetlen, mégis felsorolnék néhány tipikus esetet.

A négyes dűvő lényege az, hogy lefelé és felfelé vonáskor is egyetlen vonóirányon belül négy ritmuspontot szólaltatunk meg. Lefelé 1-2-3-4, felfelé 5-6-7-8. Természetesen a megszólaló nyolc hangsúly nem egyforma erővel szólal meg. Leggyakoribb esetben az 1,3,5,7 a hangsúlyos és a 2,4,6,8 inkább visszhangként hallhatóak a laza csukló mozgása következtében. Ennél érdekesebb és izgalmasabb a helyzet, ha a 2,4,6,7,8 –as ritmuspontokat hangsúlyozzuk erőteljesebben. A szászcsávási zenekar Csángáló nevű kontrása ennek a vonásnak a nagymestere.

A lassabb tempójú megszakított sántadűvő sokféle módon változtatható komplikáltabb vonássá. Általában a középen létrehozott újabb hangsúly léte teszi izgalmasabbá a ritmikát. Így keletkezhetett a különböző ritkamagyarok, vagy a mezőségről ismert szökős vonásai is.

A gyorsabb tempójú szegényes férfitánc kísérete a legényesvonásból eredeztethető. Úgy alakult ki, hogy a megszakított sántadűvő vonásának végei után, pontosan a megszakítás idejébe egy rövid, újabb ritmuspontocskát helyeznek el a vonófordítás elé. Ezzel rendkívül pattogóvá válik a zene

4.6 A sokféle vonásnemről röviden.
Láthatjuk, hogy sokfajta vonás létezik. Próbálgassuk a fenti vonásokat egyszerű akkordpárokkal. A különböző vonások pontos alkalmazása a szaktanfolyamok feladata legyen. Mi most a vonókezelés adta ritmizálási lehetőségeket tekintettük át. Célunk az, hogy a tanulni vágyó minden alapvető vonásfajtát megismerjen és ezáltal bármely új ismeretlen vonást a helyére tudjon tenni és ki tudjon gyakorolni.

5 További akkordok haladóknak

Az alapakkordok, tehát a 12 dúrakkord ismerete után érdemes további harmóniákat is megtanulni, hogy túl a mezőségies hangzáson más-fajta zenéket is lekísérhessünk.

5.1 A 7-es akkordok Más szóval vezetőakkordok. Funkciójuk az, hogy a fület és a kezet a következő akkordra állítsa. Leggyakoribban a melódia főhangjai előtt szokás őket alkalmazni, például bizonyos zenei sorok végén. A G7-es akkord C-re, az A7-es akkord D-re, a H7-es akkord az É-re vezet. Ebből látható az a törvényszerűség, hogy bármely 7-es akkord a nála magasabb kvárt alaphangú dúr akkordra vezet, mintegy azt előlegezi meg. Ez a funkcionális harmonizálás alapja.

5.2 A moll akkordok A moll szó lágyat, puhát jelent. A kemény, világos hangzású dúr akkordoktól annyiban különböznek, hogy az alaphangra nem nagytercet, hanem kistercet kell számolni és játszani. C-dúrban C-E-G hármas szólal meg. A C alaphanghoz képest az E hang nagyterc távolságra van. Ha Cmollt szeretnénk játszani, az E hangot félhanggal lefelé kell módosítani. Így a C alaphangtól számított távolsága kisterc lesz. Magyarán esz hang, tehát mollhangzást kapunk. Ezen analógiával kiszámolhatjuk, hogy a D-dúrban a nagytercet képviselő fisz hangot kell f hangra módosítani, hogy d-moll-t kapjunk. Fenti esetekben hangszerünkön ez annyit jelent, hogy a nagytercet fogó ujjunkat egy félhangnyival lefelé kell vinnünk. A fogástáblázatot alapul véve tanuljuk meg a moll harmóniák képeit és rögzítsük fejünkben és kezünkben az újabb fogásokat.

5.3 Gyakran előforduló akkordfüzérek (sémák) Az alább felsorolt füzéreket soronként ismételgessük, amíg biztonsággal nem tudjuk őket. Célszerű ezeket jól megtanulni, mert ezek a leggyakrabban előforduló akkordváltások későbbi bonyolultabb melódiák lekísérésekor. Akkor már egyéb feladatokra tudunk majd összpontosítani. Szükség lesz rá. Tehát néhány egyszerű séma: