Bartha Ágoston

KONTRAISKOLA

TARTALOMJEGYZÉK

1 Bevezetés

1.1 Elõszó
1.2 A háromhúros brácsa
1.3 Hangolások
1.4 Hangszervásárláskor
1.5 A vonó és fogása
1.6 A hangszer helyes tartása
1.7 Gyakorlással kapcsolatos jó tanács

2 A vonózás

2.1 A hangszer helyes tartására,
2.2 a vonó húrokhoz viszonyított merõlegességére,
2.3 a vonó fája ne érjen a húrokhoz,
2.4 mindhárom húrhoz ugyanolyan erõvel tapadjon,
2.5 a vonó húrlábtól való mindig azonos és optimális távolságára,
2.6 a szép vonóindításokra és vonómegállításokra.

3 A fogások

3.1 A fogástáblázat
3.2 Behangolás
3.3 A G dúr
3.4 A C dúr
3.5 Akkord párok, Dúrakkordok

4. Vonásfajták

4.1 Parlandó hangsúlyok nélküli
4.2 A zenei 1-3 -at hangsúlyozó

4.2.1 A teljes vonóra egyetlen hangsúly jut
4.2.2 A dûvõk

4.2.2.1 Folyamatos dûvõk
4.2.2.2 Megszakított dûvõk

4.3 Aszimmetrikus vonások
4.4 A zenei 2-4 -et hangsúlyozó (esztamm)
4.5 Kevert vagy összetett vonások
4.6 A sokféle vonásnemrõl röviden

5 További akkordok haladóknak

5.1 A 7-es akkordok
5.2 A moll akkordok
5.3 Gyakran elõforduló akkordfûzérek (sémák)
5.4 Hangfelvételek lejegyzése

6 Fogástáblázat
7 Névjegy

1.1 ELÕSZÓ

A kontraiskola olyanok számára készült, akik szinte zenei elõképzettség nélkül szeretnének megtanulni kontrázni. A szükséges zeneelméleti anyag megtanulható a rendelkezésre álló szakirodalomból. Itt hangsúlyosan gyakorlati oldalról közelítjük meg a hangszeren való játékot és a gyakorlás során felmerülõ problémákat. Érintjük a hangszervásárláskor szükséges információkat, megtanuljuk a vonókezelést, a különbözõ akkordok fogásait és foglalkozunk a harmóniafûzési problémákkal is. A kontraiskola hasznos segédanyaga lehet a népzenei tanfolyamoknak, zeneiskoláknak, valamint egyéni érdeklõdõknek.

1.2 A háromhúros brácsa
A hangszer leginkább Erdély területén használatos. A hagyományos brácsától az különbözteti meg, hogy a három húr egyetlen síkban fut egymás mellett. Ezért a húrláb ívét egyenesre kell vágni. Ezért egyetlen lehetséges vonóirány létezik és minden pillanatban mindhárom húr szól. A hangszeren dallamjáték lehetetlen. A zenei kíséret harmóniáit és ritmikáját lehet vele széles körben megvalósítani.

1.3 Hangolás:
A húrokat mindig G-D-A hangokra hangoljuk. Az „A” húr helyére is „G” húr kerüljön egy hanggal feljebb húzva. Ez a fajta legelterjedtebb hangolás eredményezi a nagyon tömör hangzást, amivel egyúttal a legnagyobb hangerõt érhetjük el. Ez fontos szempont, mert a hegedû - brácsa- bõgõ vonóstriónak ki kellett szolgálni esetleg több száz fõs mulatságot is. Néhány egyéb speciális hangolás is ismeretes. Van rá példa, hogy a középsõ „D” húrt egy D-re húzott vastag „C” brácsahúrral helyettesítik. Ez a hangzást mélyebbé, bársonyosabbá, puhábbá teszi. Más esetben pedig az „A” hangot hagyományos, tehát normál „A” húrral szerelik. Ezt a hangolást prím kontra hangolásnak nevezik és hegedõn szokták elkövetni. Végül, de nem utolsósorban létezik olyan hangolás is, hogy az egyenesre vágott lábon 4 húrt hangolnak C-G- D-A hangokra úgy, hogy a „D” hangot C-húrról, az „A” hangot pedig G-húrról húzzák feljebb egy hanggal. Az ilyen hangszeren különösen nehéz a játék, hiszen egyszerre négy húrt kell tisztán megszólaltatni. A régebbi idõkben a húrokat jobb híján a zenészek maguk fonták juh vagy birkabélbõl. Ezek a mai fémhúroknál sokkal vastagabbak és hangosabbak voltak. Hátrányuk az, hogy sokkal érzékenyebbek a pára és hõingadozásra, továbbá nem vehetik fel a versenyt a vastagságtartás és a homogenitás terén sem a mai gyári fémhúrokkal. Épp ezért nagyon nehéz rajtuk tisztán játszani. Maradjunk tehát a kereskedelemben kapható fém brácsahúroknál.

1.4 Hangszervásárláskor figyeljünk z alábbi dolgokra: Minél nagyobb a hangszer teste, annál nagyobb lehet a hangja. Ha rövid a karunk és az ujjaink, lehetõleg ne vegyünk túl nagy hangszert, mert nehézségeink lesznek a magasabb akkordok tiszta megfogásával. Lehetõleg ép hangszert vegyünk. Különösen ügyeljünk arra, hogy a lélek végeinél ne legyen repedt a hangszer. óvakodjunk a „kikapart” brácsáktól is. A kikaparás annyit jelent, hogy belülrõl alaposan elvékonyítják a hasat de néha a hátat is. Ilyenkor a vékonyabb hangszer jobban szól, de sokkal sérülékenyebbé válik és hamarabb „elfárad” a fája. Vásárláskor nyomkodjuk meg a hasat és a hátat. A lakkozásban tükrözõdõ fényen láthatjuk, hogy milyen mozgásokat végez a has vagy esetleg a hát. Kontrázási célra kezdetben nem érdemes drága mesterhangszert venni, viszont figyeljünk oda arra, hogy tiszta legyen rajta a fogás. Ezért vásárláskor legyen nálunk néhány különbözõ magasságra levágott egyenes húrláb, hogy az esetleg négyhúros kontrát hamar átszerelhessük háromhúrosra. E nélkül sose vegyünk meg hangszert. Kopogtassuk végig a káva mentén a hasat és a hátat is. Ha eközben zörgést hallunk, az adott helyen nem fog a ragasztás. Az eladó szövegét udvariasan hallgassuk végig, de kizárólag saját benyomásaink és a hangszer hangja alapján vásároljunk. Végül sose vásároljunk illetve próbáljunk ki hangszert konyhában vagy egyéb puszta falak határolta szobában, hanem hallgassuk meg szabad téren vagy akusztikailag csillapított helyen is.

1.5 A vonó és fogása:
A régi idõkben jobb híján a vonót is maguk készítették elõdeink. Ennek oka nem valamely divat vagy különleges igény volt, hanem inkább a szegénység. Azokat a vonókat nem lehetett a ma megszokott kápacsavarral feszíteni, mert a kápa mozdíthatatlan volt. A szõrt a végénél belefont spárgával kötözéssel rögzítették a kápához. így a szõr feszességét ezen túl csak a vonófogással tudták változtatni. A vonót annyiban fogjuk másként mint a klasszikusok, hogy jobban a markunkba vesszük a kápát, továbbá a kisujjat nem tesszük a feszítõcsavarra, mert nincs szükség a több lehetséges vonóirány megvalósítására. Fontos szempont viszont, hogy a mutatóujjunk elsõ ujjpercével nagy erõvel és kényelmesen nyomhassuk a vonót a húrokra.

1.6 A hangszer tartása:
A brácsát nem a klasszikus vonós hangszereknél megszokott módon tartjuk. Ennek oka nem valamiféle divat vagy különcség, hanem inkább törekvés a lehetõ legkényelmesebb póz elérésére. Megjegyzem, hogy kezdetben bármely hangszertartás rendkívül kényelmetlennek tûnik. Idõ kell a legkényelmesebb póz elsajátításához is. Helyes brácsatartás esetén a hangszer négy helyen támaszkodik testünkhöz. A hangszer alsó kávája a gombnál érintkezik a szegycsontunkhoz vagy attól kissé a jobb vállunk felé. Második pont a káva érintkezik a bal alkarunk belsõ középsõ részével. Harmadik pont a hangszer nyaka befekszik a balkezünk hüvelyk és mutatóujjai közé. Negyedik pontként állunkkal rögzíthetjük még a hangszert a hozzá közel esõ kávarész érintésével. Szokjuk meg, hogy a hangszer vége ne lógjon le és a három húr közel függõleges síkban álljon. A vonó mindig pontosan merõleges legyen a húrokra és ügyeljünk arra, hogy mindig mind a három húr egyenlõ hangosan szóljon. Ez különösen eleinte nem is kis feladat.

1.7 Gyakorlással kapcsolatos fontos jó tanács: Bármilyen gyakorlás ciklikus folyamat. Ez azt jelenti, hogy többször ismételgetni kell mindent ahhoz, hogy beidegzõdjön. Saját tapasztalatom az, hogy az ismételgetés önmagában felületessé teheti a gyakorlást. Könnyen abba a hibába esik az ember, hogy egyre gyorsítva a tempót, átsiklik a hibákon és így rögzülhetnek a dolgok. Gyakorláskor legfontosabb az állandó analitikus odafigyelés. Magyarul az, hogy minden pillanat tudatos legyen. Ennek jegyében nézzük az elsõ de nem is könnyû akadály vételét, a vonózást.

2. A VONÓZÁS

Elsõ feladat:
Húzzuk teljes vonóhosszban lefelé és felfelé egyenletes hangerõvel az üres hármashangzatot. Ez nem könnyû feladat mert egyszerre nagyon is sok mindenre kell figyelni úgymint:

A hangszer helyes tartására,
a vonó húrokhoz viszonyított merõlegességére, a vonó fája ne érjen a húrokhoz,
mindhárom húrhoz ugyanolyan erõvel tapadjon, a vonó húrlábtól való mindig azonos és optimális távolságára, a szép vonóindításokra és vonómegállításokra. Ugye, hogy nem kis feladat ? Az a helyes, ha ezzel a problémával legalább 4 órát eltöltünk. Vegyük sorra a teljesítendõ pontokat !

2.1 A hangszer helyes tartása.
A kezdet kezdetén csupán vegyük fel a hangszert a helyes tartás szerint, majd tegyük le, majd kis idõ után ismét vegyük fel. Próbáljunk megbarátkozni a kezdetben kényelmetlen pozitúrával. Késõbb mind több ideig vegyük fel a hangszert és így mozogjunk vele. Üljünk le, álljunk fel és picit sétáljunk is vele. Ha elfáradtunk, ujra tegyük le és kis pihenés után ismét vegyük fel. Elõbb utóbb otthonos lesz a póz.

2.2 A vonó húrokhoz viszonyított merõlegessége. Egyelõre kicsivel a húrok fölött húzogassuk a vonót ügyelve arra, hogy ne legyen kaszáló jellegû a mozdulat. A vonó mindig pont függõlegesen mozogjon. Ehhez szükség van a csukló bizonyos kilazítására, hogy minden pozícióban függõlegesen tudja tartani a vonót. Ezt a bizonyos fel és le vonáskor szükséges csuklómozdulatot érdemes hangszer nélkül is gyakorolgatni. Ennek az az értelme, hogy nem vonja más dolog el a figyelmünket, mint például a hangszer tartása és a vele kapcsolatos kezdeti kényelmetlenségek. Ha már az a bizonyos csuklómozdulat automatikus, tegyük a vonót a valóságban is a húrokra és húzzuk meg.

2.3 A vonó fája ne érjen a húrokhoz !
A vonót úgy tartsuk, hogy a fája semmiképp ne érhessen a húrokhoz, mert az játék közben zörgõ hangot ad. Hiába koptatja a húrokat, a fáról lejön a festés, továbbá a szõr sem egyenletesen kopik és szakad..

2.4 Mindhárom húrhoz ugyanolyan erõvel tapadjon. Szinte biztos, hogy kezdetben csak valamelyik szélsõ, esetleg vele a középsõ húr fog megszólalni mégpedig reszelõs rekedtes hangon. Ez a csukló többirányú merevsége miatt van így. Ügyeljünk tehát arra, hogy mindhárom húr szóljon minden pillanatban. Ez az elsõ nehezen teljesíthetõ feladat. Sokat gyakoroljuk ezt és próbáljunk vonós kezünkön lazítani, mert az az oka a kellemetlen hangzásnak. Közben a hangszert néha tegyük le és újra vegyük fel, ezzel is oldva a kezdeti görcsösséget.

2.5 A vonó húrlábtól való mindig azonos és optimális távolsága. Minél közelebb húzzuk a vonót a húrlábhoz, annál hangosabb, de ugyanakkor annál recsegõsebb (sok gyakorlás után) felhangdúsabb hangzást kapunk. A kezdet kezdetén ne közelítsük meg nagyon a húrlábat. Egyezzünk ki a tõle való 4 centinyi távolságban. Ilyen helyzetben könnyebb megszólaltatni recsegés és besípolás mentesen a húrokat. Néhány hónappal késõbb, amikor már biztosabban áll a kezûnkben a vonó, érdemes a húrlábat másfél centire megközelíteni. Ez a távolság tehát mindig a megszólaltathatóság és a hangerõ kompromisszuma. Halk és lassú számokat a lábtól nagyobb távolságra kell megszólaltatni.

2.6 A szép vonóindítások és vonómegállítások. A vonót megindítani és megállítani sokféleképp lehet. Késõbb a különbözõ vonások megvalósításakor errõl még sok szó fog esni. Most a legegyszerûbb, de nagy odafigyelést igénylõ esettel kezdjük. Tegyük a vonót a kápánál a húrokra gondosan ügyelve arra, hogy mindháromhoz érjen hozzá. Kissé nyomjuk a vonót a hangszer hasa felé, majd pontszerûen húzzuk meg lefelé a vonót. A tapadási súrlódást leküzdve a vonó megindul lefelé és megszólalnak a húrok. Most kezdõdnek a nehéz pillanatok. A vonót egyenletes mozgásban kell tartani egész a vonó csúcsáig mégpedig állandó kontroll alatt. Ez azt jelenti, hogy végig figyelni kell a vonó húrokhoz viszonyított merõlegességére és arra is, hogy idõ közben nehogy elhallgasson valamelyik húr. így egyszer csak eljutunk a csúcsig, ahol a vonót szépen pontszerûen meg kell állítani. Ez annyit jelent, hogy a megállítás után már semmilyen hangmaszat ne szólaljon meg. Most vegyük el a vonót a húroktól. Ne csináljunk semmit, hanem gondolatban elemezzük a történteket. Gondoljuk végig, hogy mi volt jó és mi nem sikerült. Ez a gyakorlás lényege. Ha most elkezdenénk oda-vissza vonózni, sosem alakulna ki a kellõ kontroll. Tehát, miután kiértékeltük az eseményeket, újra induljunk a kápától. Hajtsuk végre a fenti folyamatot, majd újra értékeljük ki a történteket. Ha elégedettek vagyunk és a környezetünk is, mehet a folyamat most már fordítva a csúcstól a kápáig. Ezt is külön ismételgessük. Ha ez is jól megy, csak akkor kezdjünk az oda-vissza vonózáshoz, de akkor is minden vonóforduláskor álljunk meg és mélázzunk el a történteken. így nem térhetünk le a helyes útról és jó hatásfokkal haladhatunk tovább.

3. A FOGÁSOK

3.1 A fogástáblázat.
Ismerkedjünk meg a mellékelt fogástáblázattal. Ez tartalmazza a lehetséges fogások képeit. A gitár bundjainak megfelelõen félhangos osztásokat jelöl a fogólap sematikus képén. Pötty jelzi a szükséges lefogási helyeket. Az akkord mellé írt számok az ujjrendre utalnak. 1,2,3,4 rendre a mutató, középsõ, gyûrûs és a kisujjat jelentik.

3.2 Behangolás.
Mindenekelõtt hangoljuk be tisztára a G, D, A húrokat. Ha ehhez nem elég az „Á” síp vagy hangvilla, használjunk kromatikus hangoló gépet. A gitárhoz használatos olcsóbb gépek nem megfelelõek. Célszerû elõször az A-húrt behangolni, majd összehúzva a D-vel, azt is behangolhatjuk. Végül a D-t a G-vel húzzuk össze és most a G húrt hangoljuk be. Amennyiben eredetileg nagyon el volt hangolva a hangszer, másodszor is ellenõrizzük és korrigáljuk a hangolást.

3.3 A G dúr.
Próbáljuk elõször lefogni a G-dúr akkordot. A mutató ujjunkkal kell az A húron fogni egy H hangot. Ez nagyjából 2 centire esik a fogólap elejétõl. Húzzuk össze a három húrt úgy, hogy az akkord kristály tisztán szólaljon meg. Ha ez teljesült, rögzítsük fejünkben a pontos lefogási helyet. Engedjük el, majd ismételten fogjuk le a hangot. Ha idõ közben hamis lett az akkord, tisztítsuk ki. Semmiképp se rögzüljön hamisan a fogás. A három hangnak gyönyörûen össze kell csengenie. Ha valaki nehezen hallja meg a fogott hang tisztaságát, neki hangoló gépet kell használni a helyes pozíció megtalálásához. Kristály tisztán megfogott akkorddal próbálgassuk az egyenletes vonást lefelé és felfelé. Néha tartsunk szünetet, majd újra vegyük fel a hangszert, fogjuk meg tisztán a G-dúr H hangját és gyakoroljuk az egyenletes vonózást úgy, hogy a fent tárgyalt helyes vonózási kritériumok maradéktalanul teljesüljenek.

3.4 A C-dúr.
Ha minden jól megy, tanuljuk meg a C-dúr fogását. Itt már két húrt kell lefogni. A mutatóujjunkat áttesszük a D-húrra ugyanolyan távolságra a fogólap elejétõl mint az elõbb volt az A-húron. A középsõ ujjunkkal fogjunk egy C hangot az A-húron. Ez nagyjából egy ujjnyival van feljebb az elõzõ pozíciótól. Ezt az akkordot is ki kell tisztítani és rögzíteni kell fejünkben a pontos fogási pozícióit. Most a tisztán fogott C-dúr akkorddal próbálgassuk a helyes vonózást.

3.5 Akkord párok, Dúrakkordok
Ha biztonságosan eltaláljuk már a C-dúrt is, próbáljuk váltogatni az eddig megtanult két akkordot. Elõször csak minden negyedik vonás után váltsunk fogást. Késõbb minden másodiknál, majd végül mindegyik vonásnál. Célszerû kezdetben az akkordokat párban megtanulni. A zenei kíséretekben bizonyos fogások gyakran fordulnak elõ kötött sorrendben. Ezt kihasználva javaslom az
alábbi akkord párokat lehetõleg együtt megtanulni: G-C, C-F, A-D, D-G, E-A, H-E, Fisz-H, F-B, B-Esz.
Tanuljuk még meg az Asz és a Cisz dúr fogásait is. Ekkor minden létezõ dúrfogást ismerünk. Ennek birtokában már rengeteg fajta zenét le tudunk kísérni. Az Erdélyi Mezõség tájegységhez tartozó falvakban szinte csak ezeket az akkordokat használták a legutóbbi idõkig. Fentiek elsajátítása sok idõt és türelmet igényel. A fogó és a vonós kéz együtt fejlesztendõ, tehát egyelõre érjük be ennyi akkorddal és tanuljunk meg néhány alapvonást.

4.VONÁSOK

Párlandó dallamokat kísérõ ritmika nélküli folyamatos vonózás A zenei 1-et illetve 3-at hangsúlyozó vonózások A zenei 2-t illetve 4-et hangsúlyozó vonózások (esztamm) Az utóbbi két vonózás kombinációiból adódó speciális vonózások

4.1 Párlandó dallamokat kísérõ ritmika nélküli folyamatos vonózás lényege az, hogy a párlandó dallamok alatt állandóan szól a kontra. Sohasem szabad tehát szünetet hagyni. A vonóváltásokat lehetõség szerint úgy kell megoldani, hogy egyáltalán ne lehessen meghallani. Ez nem kezdõknek való feladat, mert szükségeltetik hozzá a sok muzsikálástól kilazult csukló. A hangerõvel és az akkordokkal követni kell a prímást és semmiképp sem megelõzni õt. Ilyen vonással kell kisérni többek közt a hajnalikat és a dojnákat.

4.2
A zenei 1-et illetve 3-at hangsúlyozó vonózások Ebbe a csoportba tartozik a legtöbb vonás. Alapvetõen három alosztálya különböztethetõ meg

:4.2.1
A teljes vonóra egyetlen hangsúly jut. Ennek tipikus példája a széki lassú vonása, ahol mindig a vonó elején elhangzik egy nagy hangsúly, majd azt követi egészen a vonó végéig tartó hosszan elnyújtott hang. Annak érdekében, hogy az elsõ hangsúly minél nagyobb legyen, gyakran a vonófordulás elõtt egészen lelassul a mozgása, hogy a kellõ pillanatban ostorszerû mozdulattal válthasson irányt laza csuklóval a vonós kéz. Ez csak egy példa volt az egy hangsúlyos vonásra. Természetesen az elsõ hangsúly lehet elnyújtott, viszonylag hangsúlytalan, de gyakori eset az is, hogy nem húzzuk folyamatosan a vonót, tehát a következõ hangsúly elõtt leállunk vele. Ilyenkor a szünet elõtti hang lehet elhalkuló, vagy pontszerûen megállított. Utóbbi esetben rendkívül fontos a megállítás pontos idõzítése. Végül ide tartozik az az eset is, amikor a vonás egyetlen rövid hangsúlyból áll. Ennek is lehet két fajtája a szerint, hogy a vonót a húrra szorítva indítjuk meg, vagy a levegõbõl bizonyos sebességgel érkezve „csípjük” meg vele a húrokat.

4.2.2

A dûvõket aszerint osztjuk két részre, hogy vonóváltáskor rögtön indul e visszafelé a vonó, vagy megszakítással, tehát zenei szünet közbeiktatásával

. 4.2.2.1
Folyamatos dõvõ

A vonót lefelé rögtön hangsúllyal indítjuk. Utána hamar ellazítjuk csuklónkat, hogy a vonó közepére érve új hangsúlyt helyezhessünk el, majd a vonót ismét ellazult csuklóval egészen a végéig húzzuk. Ott meg nem állítva úgy fordítjuk meg, hogy egyúttal hangsúly is keletkezzen. Ellazult csuklóval húzzuk immár felfelé a vonót. A közepéhez érve elhelyezzük a negyedik, egyben utolsó hangsúlyt, majd egészen a kápáig laza csuklóval haladunk. Itt újra kezdjük a folyamatot úgy, hogy megállás nélkül hangsúlyosan vonásirányt váltunk. A legtöbb csárdást és a verbunkokat ilyen vonással kísérjük. A folyamatos dûvõ belsõ ritmusa szerint igen változatos lehet. A belsõ ritmust befolyásoló tényezõk lehetnek bizonyos ritmuspontok, például a zenei 2 és 4 erõsebb hangsúlyozása. Így tehetjük a kíséretet aszimmetrikusabbá, feszesebbé és épp ezen finomságok pontos megvalósításával közelíthetjük meg a különbözõ kíséreti stílusjegyeket. Mit is tehetünk egyetlen hangsúllyal ?

• Kissé hamarabb vagy késõbb indíthatjuk, vagy fejezhetjük be,
• Játszhatunk a vonó sebességével és nyomásával is. Ezen eszközökkel bármilyen folyamatos dûvõt megvalósíthatunk.

4.2.2.2 Megszakított dûvõ

A vonót lefelé rögtön hangsúllyal indítjuk. Utána hamar ellazítjuk csuklónkat, hogy a vonó csúcsához érve megvalósíthassuk a következõ hangsúlyt. A csúcsnál teljesen megállítjuk a vonót. A szünet ideje alatt felkészülünk arra, hogy felfelé is elegendõen nagy hangsúllyal tudjuk indítani a vonót. Utána a vonót tovább tolva felfelé a csuklónkat ismét ellazítjuk, hogy a kápánál megvalósíthassuk az utolsó hangsúlyt. Utána ismét szünetet tartunk és újra indítjuk a folyamatot. A vonó közepén a két hangsúly közötti idõben nem tökéletesen egyenletes a megszólaló hang. Annak dinamikai ívével nagyban befolyásolhatjuk a vonás belsõ ritmikáját. Csak egy rövid példa: A SZÉKI magyar vonásában a két hangsúly között a vonó folyamatosan gyorsuló , tehát egyre erõsödõ hangot hoz létre. A vonó végére érve már annyira hangossá válik, hogy a megállítás pillanatában keletkezik a második hangsúly.

4.3 Aszimmetrikus vonások
Sokféle aszimmetrikus vonás létezik. Alapvetõen jó hozzáállás az, ha a leghûbben törekszünk a hegedûs által diktált fõ ritmusképletet lekövetni. Felsorolnék néhány jellemzõ esetet:

A zenei 1-2-3-4 es ritmuspontokon belül úgy zajlik le, hogy az 1-2 és a 3-4 között hosszabb idõ telik el, mint a zenei 2-3 illetve a 4-1 között. Ez a megszakított sántadûvõ tipikus esete. Jó példa rá a széki magyar és a kalotaszegi legényes vonása, bár a kettõ között is lényeges különbségek vannak.

A fenti példa fordítottjaként említhetõ a széki lassú vagy bizonyos asztali nóták kíséretei. Ebben az esetben a zenei 1-2 illetve 3-4 ritmuspontok között kevesebb idõ telik el mint a 2-3 vagy a 4-1 között.

Az egyszerû dûvõben, amikor lefelé és felfelé is két hangsúlyt játszunk, szinte minden esetben a zenei 2 és a 4 ritmushelyei jobban hangsúlyozandók. Kissé erõsebben megnyomhatók, esetenként hamarabb elkezdhetõk illetve nagyobb sebességgel megszólaltatandók. Ezek mértéke a leheletfinomtól az igen erõsen hangsúlyozott eltérésekig is elõfordulhatnak. Zenéje, tájegysége, tánctípusa válogatja. Ezek taglalása jelen keretek között lehetetlen. Hallgatózni, figyelni és zenével együtt gyakorolni célszerû.

Létezik olyan aszimmetria is, ahol a zenei 1-2-3-4 az idõben egyre ritkábban szólaltatandó meg. Ez a fajta fura ritmusképlet leginkább a Maros-mente környéki purtáta nevû tánc kísérõzenéjében érhetõ tetten, de nyomokban sok más helyen is megfigyelhetõ. A ritmuspontok nagyjában az alább megjelenítendõ módon követik egymást az idõben:

1 2   3    4  -  1 2   3     4

Vannak még ennél is komplikáltabb aszimmetritások is, melyek szabályrendszere csak egy egész dallam lefutása alatt értelmezhetõk. Ilyen például a mezõségi akasztós dallamok, ahol túl a sorokon belüli sánta ritmikán, az utolsó sor végén külön gyorsítások bonyolítják a helyzetet.

4.4 A zenei 2/4-et hangsúlyozó vonások (esztamm, vagy „un CA un CA). Rendívül gyakori kíséreti mód. Mondhatjuk, hogy épp errõl a kíséreti módról nevezték el hangszerünket kontrának. A 4/4 –es ritmusképletekben a zenei 1 és 3 a hangsúlyos. Ezeket a ritmuspontokat mindig valamilyen basszushangszer, általában a bõgõ hozza. A zenei 2-4 –et pedig a brácsa. Az ilyen kiséreti mód kétszerezi a zene ritmusát, vagy úgy is mondhatjuk, hogy részletezõbbé teszi azt. Kétféle esztammot, tehát kettõt-négyet játszó vonásnemet különböztetünk meg. A rövid és a hosszú esztammot. A kettõ közötti különbség nevükben rejlik. A rövidesztamm általában igen rövid ideig szól. Néha csak úgyszólván megpöccintjük a húrokat a vonóval. Más esetekben azonban jól hallható rövid vonásként érzékelhetõ. Lehet levegõbõl, de lehet a húrokra szorított vonóval is indítani. A hosszú esztamm ezzel szemben hosszú ideig tartó vonást jelent. Renkívül fontos az esztamm ritmuspontok JÓ elhelyezése a zenei 1 és 3 között. Ha jól megfigyeljük, nem pontosan középre esnek, hanem általában kissé késni szoktak velük. Ennek egzakt meghatározása lehetetlen. Nem gyõzöm hangsúlyozni, hogy sok zenehallgatással lehet kialakítani a belsõ óránk kívánatos „pontosságát”. Ha a legelsõ zenei „1” után azonnal megszólaltatjuk az esztammhangsúlyt, ezzel azonnal meghatározzuk a zene tempóját is. Ezért célszerû megvárni a hegedûs játékából néhány taktust. Megértve és megismerve az általa beállított, diktált tempót, valószínûleg helyesen fogunk belépni. Egy jó kontrás könnyedén és észrevétlenül képes befolyásolni a zene tempóját és feszességét. Egy idevágó történet szerint egy jó roma kontrás akár a RÁDIÓban hallott zene tempóját is el tudja „vinni”. A mondat természetesen nem szó szerint értendõ, de jól kifejezi a lehetõségeket.

4.5 Speciális, összetett és kevert vonások
A fenti vonások gyakran keverednek egymással, azaz egyidõben több vonáselem is alkalmazható egy újabb, jobb ritmusképlet megvalósítása érdekében. A valóságban elõforduló összes variáció ezen keretek között felidézhetetlen, mégis felsorolnék néhány tipikus esetet.

A négyes dûvõ lényege az, hogy lefelé és felfelé vonáskor is egyetlen vonóirányon belül négy ritmuspontot szólaltatunk meg. Lefelé 1-2-3-4, felfelé 5-6-7-8. Természetesen a megszólaló nyolc hangsúly nem egyforma erõvel szólal meg. Leggyakoribb esetben az 1,3,5,7 a hangsúlyos és a 2,4,6,8 inkább visszhangként hallhatóak a laza csukló mozgása következtében. Ennél érdekesebb és izgalmasabb a helyzet, ha a 2,4,6,7,8 –as ritmuspontokat hangsúlyozzuk erõteljesebben. A szászcsávási zenekar Csángáló nevû kontrása ennek a vonásnak a nagymestere.

A lassabb tempójú megszakított sántadûvõ sokféle módon változtatható komplikáltabb vonássá. Általában a középen létrehozott újabb hangsúly léte teszi izgalmasabbá a ritmikát. Így keletkezhetett a különbözõ ritkamagyarok, vagy a mezõségrõl ismert szökõs vonásai is.

A gyorsabb tempójú szegényes férfitánc kísérete a legényesvonásból eredeztethetõ. Úgy alakult ki, hogy a megszakított sántadûvõ vonásának végei után, pontosan a megszakítás idejébe egy rövid, újabb ritmuspontocskát helyeznek el a vonófordítás elé. Ezzel rendkívül pattogóvá válik a zene

4.6 A sokféle vonásnemrõl röviden.
Láthatjuk, hogy sokfajta vonás létezik. Próbálgassuk a fenti vonásokat egyszerû akkordpárokkal. A különbözõ vonások pontos alkalmazása a szaktanfolyamok feladata legyen. Mi most a vonókezelés adta ritmizálási lehetõségeket tekintettük át. Célunk az, hogy a tanulni vágyó minden alapvetõ vonásfajtát megismerjen és ezáltal bármely új ismeretlen vonást a helyére tudjon tenni és ki tudjon gyakorolni.

5 További akkordok haladóknak

Az alapakkordok, tehát a 12 dúrakkord ismerete után érdemes további harmóniákat is megtanulni, hogy túl a mezõségies hangzáson másfajta zenéket is lekísérhessünk.

5.1 A 7-es akkordok Más szóval vezetõakkordok. Funkciójuk az, hogy a fület és a kezet a következõ akkordra állítsa. Leggyakoribban a melódia fõhangjai elõtt szokás õket alkalmazni, például bizonyos zenei sorok végén. A G7-es akkord C-re, az A7-es akkord D-re, a H7-es akkord az É-re vezet. Ebbõl látható az a törvényszerûség, hogy bármely 7-es akkord a nála magasabb kvárt alaphangú dúr akkordra vezet, mintegy azt elõlegezi meg. Ez a funkcionális harmonizálás alapja.

5.2 A moll akkordok A moll szó lágyat, puhát jelent. A kemény, világos hangzású dúr akkordoktól annyiban különböznek, hogy az alaphangra nem nagytercet, hanem kistercet kell számolni és játszani. C-dúrban C-E-G hármas szólal meg. A C alaphanghoz képest az E hang nagyterc távolságra van. Ha Cmollt szeretnénk játszani, az E hangot félhanggal lefelé kell módosítani. Így a C alaphangtól számított távolsága kisterc lesz. Magyarán esz hang, tehát mollhangzást kapunk. Ezen analógiával kiszámolhatjuk, hogy a D-dúrban a nagytercet képviselõ fisz hangot kell f hangra módosítani, hogy d-moll-t kapjunk. Fenti esetekben hangszerünkön ez annyit jelent, hogy a nagytercet fogó ujjunkat egy félhangnyival lefelé kell vinnünk. A fogástáblázatot alapul véve tanuljuk meg a moll harmóniák képeit és rögzítsük fejünkben és kezünkben az újabb fogásokat.

5.3 Gyakran elõforduló akkordfüzérek (sémák) Az alább felsorolt füzéreket soronként ismételgessük, amíg biztonsággal nem tudjuk õket. Célszerû ezeket jól megtanulni, mert ezek a leggyakrabban elõforduló akkordváltások késõbbi bonyolultabb melódiák lekísérésekor. Akkor már egyéb feladatokra tudunk majd összpontosítani. Szükség lesz rá. Tehát néhány egyszerû séma:

5.4 Hangfelvételek lejegyzése

Kezdetben megoldhatatlan vállalkozásnak tûnik. Késõbb, amikor már megismerjük játék közben bizonyos akkordok jellegzetes hangját, felvételek hallgatása közben is rá- ráismerünk néhány harmóniára. Ezen a ponton érdemes foglalkozni a kérdéssel. Célszerû úgy kezdeni a dolgot, hogy a felvétel többszöri meghallgatása után meghatározzuk a sorok számát és soronként pedig az ütemek számát. Rajzoljuk meg egy lapra a sorokat és benne az ütemek helyeit, majd a felvételt hallgatva próbáljuk õket tartalommal megtölteni. Elõször csak a bizonyosnak hallott akkordokat töltsük ki és használjunk kezdetben ceruzát. A felvételt mind többször meghallgatva egyre teljesebb lesz a kép. Ha már csak néhány hangzat hiányzik, elhangzásukkor célzottan arra kell figyelni, hogy milyen hangokat hallunk meg belõlük. Az elõtte és utána megszólaló akkordok is segíthetnek a megfejtésben, de maga a kísérendõ melódia is. Ha valamit végképp nem hallunk meg, vegyük a hangszert és próbálgassunk odaillõ akkordokkal kísérletezni. Az esetek nagyrészében egyszercsak beugrik a felismerés, hogy EZAZ ! A lejegyzéshez szintén gyakorlat kell. Nem megy egyik napról a másikra.

6. Fogástáblázat

A képet nézegetve próbálgassuk a különbözõ akkordok fogásait a hangszeren. Elõször természetesen az egyszerû dúr-akkordokat, késõbb a 7-eseket, mollokat, végül a többit. Elõfordul, hogy egy harmónia többféleképpen is megfogható. Ennek az az értelme, hogy nem mindig ugyanazt a fogást használjuk.

7. Névjegy