Apám, Bartha Zoltán Miklós - 1915-2009 - festőművész - tanár

ÉLETÚTJA

Mezőkövesden született. 6 éves korában - Édesapja halála után - a Kecskeméti Árvaházba került, majd a piaristákhoz. Már diákként rajzaival és kisebb szobraival díjakat nyert. A Tanítóképző után a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa lett. Mesterét tisztelte, szerette, később még közelebb került hozzá. A hosszú beszélgetésekből 10 kötetes könyv készült életéről, képeiről, a magyar művészet gyökereiről.

Katonaéveit Egerben tölti, ahol volt parancsnoka felkérésére több portrét is fest. A háború elején orosz hadifogságba került. Isten segítségével túlélte és - sok viszontagság között - sikerült hazajönnie. A háborús élményeiről később több rajzot is készített, melyek az átélt szenvedésről, az értelmetlen pusztításról, és emberi gonoszságról tanúskodnak.

Háború után Budapesten rajztanárként több általános iskolában is tanított. Állandó politikai fenyegetettség ideje alatt kellett helytállni. Ő mindig lelkiismeretére hallgatott és saját elképzelései szerint próbálta tanítványait nevelni.

Mezőkövesdre mindig visszajárt. Több festmény is készült a régi házakról, utcákról, és a gyönyörű matyó viseletről. Szívesen beszélgetett az akkori öregekkel, jól ismerte őket. Tőlük hallott a régi "matyó világ" szokásairól, hagyományairól. Ezeket a történeteket is leírta később.

A jezsuiták megbízásából Mindszenty bíboros hercegprímás mellett filmoperatőrként működött. Sajnos az AVH az egész anyagot elvitte.

Akkoriban templomfreskókat is készít. (1946 - Mária utcai jezsuita templom mellékoltára. 1946 - Két színes üvegablak terv). 1948 - Az óbudai szalézi kápolnában. 1955: templom Mecsekfalun.)

Szüleink 1955-ben házasodtak össze. Nemsokára az 56-os forradalmat kellett átélni és túlélni minden következményével együtt. Ekkor születtünk mi ('56 és '58-ban). A forradalom után pedagógusi pályáját már nem folytathatta. Ebben az időben csendéleteket fest, de a hivatalos művészi életbe a kommunista rendszer elvárásai miatt nem tud és nem is akar bekapcsolódni. Hogy megéljen a család, többféle állással is próbálkozott. Munka mellett kezdte el feldolgozni apósa, Medgyaszay István építész hagyatékát, életművét. Éveken keresztül levelezett, és a legmesszebbmenőkig küzdött azért, hogy épületeit - a magyar stílust megtartva - eredeti formájukba állítsák vissza. - Legtöbbször sajnos eredménytelenül. Amint lehetőség volt rá - a családi házban létrehozta a Medgyaszay Emlékmúzeumot. Időközben benépesedett a ház, megszületett a 4 lány unoka.

1993-ban megalapította a Művészek Rudnay Gyula Baráti Emléktársaságát a mester növendékeiből és tisztelőiből.

Különleges isteni adomány volt, hogy idős korában is részletesen emlékezett a régi dolgokra. Időnként összeült a család és hosszú délutánokon keresztül mesélt nekünk életéről, rendkívüli találkozásairól, és a már régen meghalt családtagokról. Éveken keresztül, sok utánajárással családunk valamennyi ágát - több generációra visszamenőleg - kikutatta. A régi levelekből, fényképekből és dokumentumokból albumokat készített, hogy tudjuk és ismerjük, kik voltak a "gyökerek". Visszaemlékezései során többször is mondta, hogy semmi sem a véletlen műve, hanem "Valaki vezetett".

Hétfő hetibe Kedd kevibe szerda szerelmibe csütörtök csűribe péntek pitvarába szombat szobájába vasárnap kétszer az Isten házába

Édesapánk halála után előkerült jelentősebb, terjedelmüknél fogva idézhető szövegei következnek.

ÖNÉLETRAJZ 1966. febr. 4.

Mezőkövesden születtem 1915-ben, ahol Apám tanító volt. Korai halála után - mivel Édesanyám kevés nyugdíjából nem élhetett meg, varrásból tartotta el magát - így én a kecskeméti Árvaházba kerültem, ahonnan végeztem középiskolai tanulmányaimat: 1936-ban. Ekkor jöttem föl Budapestre a Képzőművészeti Főiskolára, a fölvételi vizsga sikeres letétele után. Itt 1944-ig folytattam tanulmányaimat. Az utolsó években tanulmányaimmal párhuzamosan - az esti és éjszakai órákban - az akkori Budapest legnagyobb építési-irodájában (Gottwald) rajzolói munkát is vállaltam, hogy eltarthassam magam. Közben 1942-ben tanári oklevelet is szereztem, de továbbra is ottmaradtam még a főiskola keretében, mint továbbképzős és művésznövendék. 1943 folyamán már a katonai behívások miatt akadozva folyt a tanítás. Engem is többször behívtak, de a főiskolai tanulmányaimra való hivatkozással halasztást kaptam. Ekkor már nagyobb megbízatáshoz is jutottam a Fővárosnál (nagyméretű képek rajzolása), de arcképfestés megrendeléseket is kaptam. 1944 februárban be kellett vonulnom Budapestre a II. kieg Parancsnoksághoz írnoknak, ahol alapkiképzést is kaptunk, majd az események gyors egymásutánjában beosztottak az akkor alakult hadapród zászlóaljhoz Jutasra, majd onnan Budapestre a volt Ludovica épületébe vezényeltek, ahonnan rövidesen Csepel-szigetre dobtak be az ott álló frontra. Itt harc nélkül (fegyverünk rossz volt) megadtuk magunkat s orosz fogságba kerültünk. Innen gyalog Kecskemétre kísértek, ahol vagonokba rakva Focsáni fogolytáborba vittek 1944 Karácsonyára. Innen jártunk dolgozni, míg beteg nem lettem s így az elsők egyike hadirokkant-transzporttal Budapestre kerültem 1945 nyarán a Győri-úti Vöröskeresztkórházba, ahol meg is operáltak. Valamennyire felépülve, a kifosztott lakásom látván, Édesanyámhoz Mezőkövesdre mentem. 1946-ban Budapesten lakáshoz jutván összeszedtem dolgaimat, igyekeztem bekapcsolódni az akkoriban induló művészi életbe, belépve a Művészek Szakszervezetébe. Talán 1947 folyamán - úgy gondolom - a Szakszervezet kiküldötteként fölkeresett két művész kollégám (Damonovszky és Antal K.) hogy rajtam is segítsenek, mert ezt mondták nekem - de tényleges segítségről még akkor sem lehetett szó - s azt faggatták erősen, hogy mi a véleményem az USA-ról. Sajnos erre semmi érdemleges választ nem tudtam adni s tiltakoztam is ilyen "segítés" ellen. Aztán később is felkerestek hasonló kérdésekkel (Törzs Éva), de a legjobb akarattal sem tudtam mit válaszolni - ilyesmivel én sohasem foglalkoztam. Igen nehéz helyzetbe kerülve dolgoztam, részt véve pályázatokon is (bélyeg, versillusztráció MÉMOSZ székház freskói) - sajnos, kevés eredménnyel. Magános megrendelés is mind kevesebb akadt. Ilyen körülmények között a Fővároshoz ajánlkoztam rajztanárnak (1948). Igen nehéz körülmények között kellett tanítanunk. Kevés rajztanár lévén, több iskolában is kellett egy-egy órát leadnunk.

Később a VII. kerületben tanítottam. 1955-ben nősültem. Feleségem Medgyaszay Ilona a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott. Gyermekeim 1956- és 1958-ban születtek. Tekintve feleségem és gyermekem egészségi állapotát (feleségem operáción esett át, kisfiamat többször operálták) feleségem kénytelen volt minisztériumi állását megszakítani, illetve fölmondani. Az iskolában megköveteltem a rendet s a megérdemelt osztályzatokat adtam. Igazságtalanságot a gyermekekkel szemben sem tudtam elviselni. Emiatt igen sok kellemetlenségem akadt befolyásosabb szülőktől. Hiába volt az elért tanítási eredményem (idegen szakértőktől dicséret, tehetségesebb növendékeim kiemelése, továbbjuttatása), - hiába a gyermekek rossz körülményeinek megjavítására tett erőfeszítésem (napközi-otthonuk egész falának figurákkal való díszítése, ami több hetes önkéntes munkám volt, amiért nemhogy a legkisebb köszönetet kaptam volna, de kellemetlenségem lett belőle, mert nem Rákosi neve napjára ajánlottam föl e munkámat, "csupán" a gyerekeknek), - hiába a tananyagon való lelkiismeretes segítőkészségem (nem volt tankönyv a művészeti ismeretek oktatására, írtam egy ilyen tananyagot, amit beadva a Minisztériumba ott "elvesztették"), - mindez nem számított, csupán egyesek rágalmazó üldözéseikkel kellett küszködnöm - amik egyáltalán tudomásomra jutottak. 1959-ben újabb fenyegetés - addigra már minden kedvem végképp elment a tanítástól - az oktatási o. vezetőjével megegyezve (Göndör) otthagytam a tanári pályát. Mindezek alatt, mint festőművész is dolgoztam és ezenkívül volt (Kossuth-díjas) mesterem életrajzát is feldolgozás alá vettem, ami azóta kiadásra vár. (VIII kötetre tervezve).

Az iskolától megválva - úgy emlékszem - három nap múlva a Vegyi cikkek Kiszerelő Vállalathoz (Halász főm.) mentem dekorációs munkakör betöltésére. Előttem telefonált - az akkor még - TATABER Üzemrészleg vezetőjéhez (Felde dr. akit később leváltottak), hogy dekorátornak soroljanak be. Így mentem át a Szív-u. 53. sz. részlegükbe (ami későbbi átszervezésnél BOLTBERENDEZŐ lett) tudtommal dekorátorként. Sajnos, hamarosan beszültették a dekorációs részlegüket s itt egyéb munkakörökben alkalmaztak, míg egyszer a vezető közölte, hogy én ezután itt "néger" leszek. Megmagyarázta, hogy semmi sem változik, továbbra is íróasztal mellett maradok, fizetésem sem érintik, sőt, lehetőség lesz többre is (megjegyzem, itt több fizetésem volt, mint tanárként), de segédmunkás állományba kerülök, valamilyen magyarázatot fűzött még hozzá. Nem volt mit tennem, beleegyeztem. Valóban semmi sem változott, addig míg újra nem szervezték s most az ÁTEX-hez kerültünk s kaptunk egy újabb igazgatót (Fodor I., egy lebukott igazgatót tettek ide igazgatónak). Egy nap az új igazgató kocsiján kiállít az üzem telepére - mert legújabban azt vezettem (sok visszaélés volt itt) - s kijelentette, hogy nem ad több segédmunkást ide ki, pakoljam én át a közel két vagon cementet. Védekezni próbáltam, hogy fizikailag én erre alkalmatlan vagyok, s nem erre a munkára vállalkoztam. Munkamegtagadás címén azonnali hatállyal el akart bocsátani. Így munka után nézve, a Ruházati Bolt tervező grafikusaként sikeres próbarajzot készítettem, de az akkor végrehajtott racionalizálás miatt már nem vehettek föl. 1961 dec. 7-én a HÖKI-be nyertem fölvételt a Tanulmányi osztályon, igen alacsony fizetéssel. Gondoltam, ha megismerik a munkámat, bizonyára honorálják. A főiskolán tanultakat itt részben felhasználhattam. Ugyanis az én időmben a nyomdatechnikai összes ismereteket a legmagasabb fokon a Képző- és Iparművészeti Főiskolán tanították. A HÖKI-ben meginduló kiadványsorozatot kellett megszerveznem. Technikailag és a lehetőségekhez képest én ezt meg is oldottam. Fizetésemet fokozatosan emelték, ha még nem is értem el ami megilletett volna. 1963-ban megkezdődött a HÖKI beolvasztása a VEIKI-be, ahol már működő, nagyobb sokszorosító csoport volt. Ezt kellett volna átvennem, azaz ténylegesen vezettem is, de egyszerű adminisztrátori minőségben.

Ez ellen tiltakoztam, hogy ilyen rendőri hatóságilag is ellenőrzött felelős helyen csak tényleges megbízatással lehetek, mert mindennemű felelősség engem terhel - és bizony a munka elég "szabadon" folyt, de nem nagyon hallgattak figyelmeztetéseimre. Az eddigi ottani volt (azaz még el nem döntött) igen befolyásos csoportvezető féltékenysége megnehezítette a munkát, több kellemetlenséget is okozott, azonkívül a volt HÖKI egyik beosztottam (Várnai) hátam mögöttem, ellenem emelt rágalmai, ami ugyan később kitudódott s kértek, hogy vegyem úgy, mintha meg sem történt volna (Vargáné, a békéltető személyzeti o. vezető) - a helyzetet annyira elmérgesítette és engemet elkedvetlenített: - látva, hogy ők a "bennfentesek" a "hitelt érdemlők", - engem meg sem kérdeztek, hogy tulajdonképpen mi az igazság, a jutalmakat sorozatosan ők kapták mindezen tények ellenére is. Azután a VEIKI költözés alatt állt. Mindezen igazságtalanság arra ösztökélt, hogy a befektetett rengeteg munkám ellenére otthagyjam az Intézetet. 1964. nov. 11-én az ÉMI-hez jöttem, ahol a mai napig (1966. febr. 4-ig) becsülettel ellátott munkám után számottevőbb rosszindulatot nem tapasztaltam. (Ez év február 4-én az ÉMI személyzeti o. vezető Dóka László - egy igen korlátolt, unintelligens ember követelt egy részletes életrajzot az eddig nála lévő 3 különböző helyett. Ezt írtam és beadtam. A csoportvezető főnöknőm, egy orosz nő Jakab Györgyné, kikérette és elolvasta (úgy hiszem, jóindulatból) és összeszidott érte hogy adhatok be ma egy ilyen életrajzot! Rákosi embere ülnek ma mindenhol! Dóka L. is egy lusta tanulatlan rákosista volt, s ma is az - s az így kicsempészett életrajz helyett egy másikat íratott Irénkével, amit én lemásoltam s csempészték vissza a régi helyére).

 

ÍGY TÖRTÉNT

- "Találkozásaim" Mindszenty hercegprímás Úrral hajdani filmoperatőrségem alatt -
(Emlékeimből)

Amikor keserves orosz hadifogságomból hazakerültem - nem egyéni igyekezetem, hanem egy meghatározó "Erő" szükségszerű parancsa akaratának engedelmeskedve - kitűzött célra irányuló elszántság vezetett" Ilyent ne! Amit ott tapasztaltam, azt nem! Emberek tartalmatlan üres tekintettel, anyagi s teljes szellemi nyomorúság, sőt csőd, bárgyú jelszavaik kongó üressége, céltalan cél felé hajszoltak rettenete - nem csak kiábrándulást, de ebből kiutat keresése hajszolt. Mind ez még ott a helyszínen, a: "Paradicsomban"! Hogy egyáltalán hazakerültem - "véletlen". Amikor ott ülve a Keleti pályaudvar legalsó lépcsőjén - koldusmódra: tépett mundérral, szétmállott bakancs-félében, oldalamon nyűtt vászontarisznyámmal, benne az "emlékül" hozott ócska "halas" bicskával s puliszkamorzsákkal - akkor eszméltem. 1945 nyara volt. Előttem a meggyalázott város kifosztott, nyűtt, hazát, otthont kereső szerencsétlen magyarjaival - a szétlőtt város romhalmaza között ténferegve. Az "ezer sebből vérző" Rákóczi-úton kétségbeesett, kisírt szemű emberek nyüzsgő sokasága cipekedve gyereket-batyukat, összetákolt alkalmatosságokat tolva megmentett "mindenükkel" - mintha a Purgatórium bugyrain ténferegnék. Fegyveres orosz katonák mindenfelé - ők uralják a várost. Végigvánszorogva az Eszterházy-utcai Vöröskereszt-kirendeltségig, furcsa látványon is elmerenghettem: szétlőtt kapualjak-, házak romhalmaza helyein kis, deszkából összetákolt egyszemélyes bodega-félék. Az elülső kis vízszintes deszkalapon csillogó mérlegecske himbálódzott. Mögötte bezsúfolódva felszabadult mosolyú, jól öltözött zsidóinkat fedeztem fel, cégérül nagybetűs feliratokkal: "ARANYAT VESZEK". Az átélt nagy kontraszt mosolyra késztetett. Nahát!

A szerelvénnyel hazahozott nagybeteg hadifoglyokkal szerettem volna "elszámolni", annak dacára, hogy semmiféle jegyzékkel, vagy megbízatással nem rendelkeztem. Megtettem, igaz, a kialakult "veszedelmes" helyzetből menekülnöm kellett. Ugyanis úgy gondoltam, hogy a Vöröskereszt valamelyik kirendeltségén jelentenem kell hazahozott igen súlyos állapotban lévő - a hadifogolykórházból hazaengedett - katona társaimat. Először a Keleti pályaudvar érkezési oldala elején az egyik ajtó fölött hatalmas vöröskeresztes lobogót látva - gondoltam, jó helyen kopogtatok. Belépve, feketébe öltözött, széles karimájú kalap alatt jól ápolt tömött fekete szakállú, szemmel láthatóan hivatalos zsidó egyházfi fogadott s mielőtt szóltam volna villogó fekete szemével elutasítólag rám rivallt: "Deportált?!". Hirtelen nem is értettem, hogy mi az. s mit akar ezzel mondani. Sietve elmagyaráztam az azonnali segítségre szorulók, betegek elhelyezését, akik az egyik külső vágány tehervagonjaiban teljesen magatehetetlenek. - Azonnal hagyja el a termet, itt csak deportáltakkal foglalkozunk! - kiabálta. Fölháborodásomban csak most vettem észre a terem homályos hátterében álló bajuszos, régi egyenruhás rendőrt, aki szájához tett ujjával integetett, hogy jobb ha elhallgatok. Ekkor eszméltem, hogy kivel állok szemben. Igen sürgősen távoztam - megérezve az "új idők szellemét". Ezután találtam rá az Eszterházy-utcai vöröskeresztes lobogó alatti kirendeltségre.

Idősebb kedves terebélyes zsidó nő - rengeteg dolga közepett - jószándékkal fogadott, míg röviden beszámoltam hazahozott betegeimről, akik közül többen Sinaiától kezdve útközben leszálltak, de a hazahozottak azonnali segítségre szorulnak. Jól van fiam, várjon egy kicsit, jegyzőkönyvet veszünk fel, majd átsietett a szomszéd szobába -, ahová sürgősen hívatták. Fiatal gépírólánnyal kettesben maradva kétségbeesve kér, hogy nehogy elmondjak valamit a jegyzőkönyvbe, mert már nem egy vallomást tévőt innen visszavittek a Szovjetúnióba. El is tűntem az utca forgatagába. Innen - úgy rongyosan - az angol követséget keresve a Stefánia-útra irányítottak. Gyönge angol nyelvtudásomat tolmácsnő segítségével áthidalva, szerencsém volt a folyó tanácskozásról kihívott követtel beszélnem. Kértem a hadifoglyok ügyének fölülvizsgálását, a több tízezrek embertelen helyzetét, az utcákról sintérmódra összefogdosott szerencsétlenek elhurcolását. mind ezt elég indulatosan előadva. Szánakozva de türelemmel hallgatott. Tudjuk - válaszolta. Majd vállát felhúzva, karjait széttárva állt föl - s mintegy bocsánatkérését kifejezve vonult vissza. Belátva próbálkozásaim reménytelenségét, mégis több illetékes helyen szóvá tettem azokat. Kórházból felépülve, Pesten lakást szerezve, célomról pillanatra sem feledkezve. csupán a "hogyan?" lett problematikus számomra.

Így kezdődött. Napi gondokkal küszködve találkoztam Ö. Lajos kiváló jellemű barátommal. Az Egyetemi Mária Kongregáció oszlopos tagja. Ideális célkitűzésű kis társaságuk részére plakát tervezésére kért. A plakát eljutott a jezsuita atyákhoz - kikhez Lajos barátom bejáratos volt önzetlen szolgálataival. Magam is bekapcsolódtam nemesen-szép, áldozatos munkájukba. Nemsokára páter Reiss S.J. a kínai támingi Missio "vezetője", magához kéretett: "Zoltán, ha kedve volna foglalkozhatna filmezéssel - s az asztalon kikészített fölszerelésekre mutatott. Nézze, itt egy könyv, ebből megtanulhat mindent. Kap 200 méter filmet gyakorlásra. Lesz több is. Ha úgy gondolja, ezek itt mind rendelkezésére állnak. Ha egyébre szüksége volna, szóljon. Talán az életben is hasznát veheti még. Gondolkozzon." Villámként hasított tudatomba célom. Elvállaltam. A gépek közül - nem a Bolex-et, hanem - a kézhez álló kis, 16 m/m-es Zeiss-Ikon MOVIKON-t választottam - kiváló optikával.

A lassan összeverődő kis társaságunk célja szélesebb körű. Az előreláthatólag ránk telepedő ateista világnézettel szemben a keresztény szellemiség ébrentartása. Központul a Horánszky utcai Jezsuita-ház intim hangulatú előadó-termének, céljainknak megfelelő terem átalakítási tervét is elkészítettem. Valóságos kultúrális központ kialakításán dolgoztunk. Operaénekest-színészeket kértem fel rövid jelenetek erejéig - majd kiváló fiatal, agilis rendezővel megkezdtük önálló színészgárda alakítását. E koncepció keretébe illesztettük volna a katolikus élet eseményeit bemutató filmhíradónkat. Mindezt teljesen önálló-öntevékenyen: "Vörösmarty színpad" - elnevezéssel.

Engem célom izgatott. Megmutatni a világnak, hogy mit szabadítottak Európára - s ránk. Akkor még tele voltunk a megszálló oroszokkal, kiszolgáltatva kényük-kedvüknek. Szétlőtt városunk szerencsétlen embertömegében fegyveresen garázdálkodtak. Gyakran hallhattunk kétségbeesett női sikolyokat: "Patruj!" segélykiáltással. A Keletibe olykor be- befutott beteg, emberroncsokat hazaszállító orosz hadifogoly csonka-szerelvények. sokszor részegen, géppisztollyal tüzelésre-készen kószáltak, halálra rémítve a járdán szembejövőket - kétségbeesve rohant ki merre látott. Ha ilyen garázdálkodót kézre kerített a "Patruj", végeztek vele. A József-utcai bolt Kiegészítő Parancsnokság épületében székelt a kivégzőosztag. Megdöbbenve szemléltük, mikor ilyen elítélteket kísértek végső útjára. Fegyveresektől kísérve tüzelésre készen, kísérteties dobpergésre lépést tartva, a fegyvereitől megfosztott szerencsétlent. Hasonló öltözetű lány kétségbeesett siránkozással társa nyakába kapaszkodva vonultak - a megdöbbentő csendben bámulók sorfala között. Mécs László: Az orosz menyasszonyhoz című költeménye jutott eszembe, ami abban az időben titokban járt kézről-kézre. S a látvány hátterében Feszty Masa csodálatos "Út menti Madonnája" a templom szomszédságában - leírhatatlan élmény volt számunkra. Országot járva számtalan "látvány"-ban lehetett részünk - s hallottunk megrendítő történeteket. Csupa film téma! S a film korlátlan lehetőségének "ízével számban" - megtalálni véltem, ami orosz fogságom óta foglalkoztatott. A "témát" rövid sujet-be foglalva, nagy reményekkel vittem páter elé. Ott állva előtte, reménykedve egyetértésében - hosszan hallgatott. Majd csendesen így szólt: "Zoltán - annyi gyűlölet van a világban. ne fokozzuk azokat - hagyjon föl tervével." Leforrázva támolyogtam ki szobájából, csalódással teljes tanácstalansággal. Napokra elkeserített. Beletörődtem - de a gondolatot föl nem adtam.

Munkámhoz a Kalocsáról fölkerült fiatal pátert - Takács Antalt kaptam segítségül. Hogy a szükséges kiegészítő fölszerelést átadja, bevitt cellájába. A Klauzúra csendes folyosójáról cellájába lépve meglepő látvány fogadott. Kis szobájába csak üggyel-bajjal szorulhattunk be, mert a plafonig zsúfolásig tele volt "dobozokkal". Később látom, hogy hatalmas zenegépek, különböző nagyságú világvevő rádiók. Kíváncsi tekintetemre mosolyogva mondja: "Van rádiója?" - "Válasszon, vigyen magának egyet". "Zsidókat mentettünk, s azok hozták készülékeiket is. Minden cellában hatan-nyolcan, sőt többen is zsúfolódtunk. Ők mindig csak a külföldi adásokat hallgatták. Már alig bírtuk. Nehéz idők voltak. Azután elmentek s ezeket itthagyták. Nekünk nem kellenek - vigyék akinek kell."

Azután napi tennivalók kötöttek le szervező munkával s riportszerű filmezéssel. Lehetőleg minden számottevő egyházi eseménynél megjelentem gépemmel. Elsősorban Mindszenty hercegprímás szereplését kísértük figyelemmel. A prímási titkár, Zakar András küldte az üzenetet "futár"apáca, de leginkább szeminarista kispap személyében. Közölték, mikor, hol legyek - pontos időt megadva. A kéznél lévő, filmmel töltött MOVIKON-ommal ugrásra készen álltam s az esemény előtt terepszemlét tartva, a "forgatókönyvem" készen is állt. Sötétebb belső tereknél kis, kézi reflektor-féléket tartó kispapokat állítottam be. Mindszenty autóval érkezésétől - amint kilép kocsijából - bevonulását - a teljes szertartás legfontosabb - és festői - jellemző részleteit örökítettem meg. Jól elsajátítottam a gép kezelését. Adottsága - sajnos - korlátozott: szín- és hang-nélküli. De praktikus: rugós meghajtású 30 méteres tekercsekkel. Gond volt a tekercs-csere - sokszor a prímási bíborpalást alatt, az oltár mögött történhetett csak. Az elkészült fordítós filmeket páter ismerős fotósa hívta elő. Üzlete a Rákóczi úton, az Uránia mellett. Ügyes zsidó üzletember - mindenben készségesen állt rendelkezésünkre - egyetlen esetet kivéve. Mivel némafilm volt, rövid szöveget írt hozzá páter - csupán olyan helyzetmegmagyarázó jelleggel. A győri nagy Ünnepségen éppen áradt a Rába. Hatalmas örvénytölcséréről emeltem a gépet a Püspökvárra. Ezzel a látvánnyal indult a film. "A történelem szennyes árja." kezdődött volna a szöveg, amit beszerző fotósunk felháborodva utasított vissza. "Hogy képzeli a páter?!." Kénytelenek voltunk átírni a szöveget. Abban az időben egész Pesten ő volt az egyetlen szaküzlet. Ügyes szervezéssel - s bizonnyal összeköttetéssel - a Nyugatról zabrált holmikkal hazaigyekvő katonáktól szerzett be minden szükséges holmit. Így jutottunk szinte korlátlan mennyiségben beszerezhetetlen dolgokhoz. Abban az időben riporteri munkám bizonyos veszélyekkel is járt, mivel semmiféle engedéllyel nem rendelkeztem - sőt, gépbejelentési kötelezettségünk sem volt. Igaz, csupán az elég zárt-jellegű egyházi eseményeket filmeztem - igen szerény keretek között. Egyetlen eset kivételével, amiről páter csak utólag szerzett tudomást.

A háború utáni első május elsejei felvonulást - csupán filmoperatőri gyakorlatnak szánva - filmre vettem. Kordonon átlépve, észrevétlenül elvegyültem a külföldi filmesek csoportjába a dísztribün előtti üres placcon - s ide-oda futkosva a felvonulás részleteit, a díszkapuban álló Gerő - Rákosi - Veres Péter premier-plán képeit, majd a dísztribün orosz- s magyar "előkelőségeit" vettem sorra, amint ujjal mutogató ÁVH-s fogdmeglegényeket látok felém rohanva. Szerencsémre éppen a Nemzeti Bank bőségszarujából pénzt szóró cifra kocsija ért a dísztribünhöz s a kordont átszakító közönség a pénzfölszedéshez látott. E zűrzavarból sikerült kiosonnom - megmentve gépemet is. Ez volt életem első és utolsó "fölvonulása".

Ezen epizódon kívül kizárólag egyházi jellegű téma volt munkálkodásunk célja. A Bazilikában, Máriabesnyőn, Ciszter gimnáziumban, székesfehérvári Prohászka ünnepségen,. s egyéb helyszínekről "tudósítottam". A sok közül két eseményt emelnék ki - jelentőségénél fogva. A harmadik - rajtam kívülálló okok miatt - sajnos megörökítetlen maradt. Máig sajnálom - jóllehet másodpercekről lehetett csak szó.

A háború utáni első Püspökkari értekezlet a Várban - az Úri utca és Lant utca sarkán álló - hercegprímási palotában volt. A Vár egész területe romhalmaz. Háztető sehol, csak égre meredő gerendák. A hullaszagot már kifújta a szél. A már összehordott törmelékek az utcák közepén tornyosulnak. A prímási palota előtt emeletmagasságig. Viharos erősségű, kegyetlen szélvihar dühöngött - vitte a vakolat-mészport. Gépemmel együtt majd elvitt, alig álltam lábamon. Már arra gondoltam, hogy le kell hasalnom a földre - hogy az érkező egyházfőket filmezhessem. Törmelékhalmaz túloldala felől érkeztek, se látva, se hallva a nagy szélvihartól. Pár érkezőt mégis fölvettem, majd én is az épületbe kényszerültem. A bejárattól jobbra a folyosón az első ajtó Mindszenty szobája. Zakar András fogad - akit már ismertem a filmezéssel kapcsolatban. Bemutat Mindszentynek - s tájékoztat munkánkról. Jóleső s érdeklődő megértéssel fogad s mindjárt bemutatja kis szobáját. Az ablak melletti sarokban térdeplő, fölötte a falon Mária kép. Itt szoktam imádkozni - ez a kedves Mária-képem - tájékoztat Mindszenty hercegprímás úr. Majd az asztalhoz lépve az ott fekvő Új Embert magához véve kér, hogy azzal együtt fotózzam le. Majd fölhívja figyelmemet, hogy milyen fontos ma a katolikus sajtó. Ezt propagálni kell. Mindent sorba, kívánsága szerint veszek fel - az elég homályos kis szobácskában. Majd engedélyt kérek, hogy a püspöki konferenciáról, megjelent püspökökről riportszerű filmet készíthessek. Tessék - amíg meg nem kezdődik az értekezlet. Azután titkárával beszélgetett és bevonul másik szobájába - honnan a konferencia kissé nagyobb szobája nyílik. Jórészben már együtt, de még nem teljes létszámmal, a beszélgető püspököktől szinte zsúfoltnak ható kis szobában már ott várt a két kispap kézi reflektorokkal. Rögtön megkezdhetjük a püspökkar egészét, majd beszélgető csoportképek felvételeit - középen álló hosszabb asztal körül. Azután egyenként, beszélő páronként szekund- és totál-plán képekben. A mindig mosolygós, volt kecskeméti plébános - Kovács Sándor - még piarista diákként ismerős, közismert személyét köszöntve várjuk a hercegprímás megjelenését. Élénk társalgás közepett félrelebbenve az ajtót borító szőnyeg s az ajtóban megjelenik Mindszenty hercegprímás gondterhes alakja. Köszönt mindenkit s elhelyezkedve megkezdődhet az értekezlet. Mi munkánkat befejezve, távozunk.

1947-ben, Győrben impozáns ünnepségek sorozatát rendezték a székesegyházban lévő "Könnyező Madonna" tiszteletére. Ezek a "Mária Ünnepségek" országos jelentőségűek voltak, Sőt - kiállás! Amit Mindszenty - hivatásából adódó elszánt kötelességgel vállalt. Immár elszántan, hősi fokon gyakorolva azt. Ezt, mint közvetlen szemtanú minden alkalommal félreérthetetlenül tapasztalhattam. Átéltem! Ezek a győri ünnepségek - "Mária Ünnepi Hét" - 1947. március 16-25-ig zajlottak. Majd május 11-én Vasárnap az egyházmegye legényei, s Pünkösdkor a leányifjúság színpompás felvonulása - lovas bandériummal! Szemkápráztató látvány a népviseletbe öltözött ifjak valóságos demonstrációja! Sajnos nélkülöznöm kellett a színes filmet, no meg a hangot is - de hát így is imponáló látványt nyújtott, a negyvenezer körüli, egyházmegye s környék hívő serege. Átérezve a történelmi idők félelmeit - ez a kiállás valóságos tüntetésszámba ment, abban az időben.

Mint kitűzött célunkhoz tartozó programhoz, páter "kölcsönadott" - s így fogadott Papp Kálmán győri püspök, aki titkára: Dr. Orbán László főiskolai tanár gondjaira bízott. Ő tájékoztatott az események teljes programjáról - pontos időbeosztással. Szeminarista kispapokat adott segítségül - elsősorban a reflektor-világítás fölszereléséhez-mozgatásához. Étkezésem a szemináriumban, elszállásolásra az idős, melegszívű, kedves Keszthely kanonok házának vendégszeretetét élvezhettem. Az egész Ünnepség mozgatója Orbán tanár úr élén szellemű, örökké tevékeny, viharként száguldó nyúlánk alakját utána lebegő reverendája szárnyakként kísérte. A műsor ismeretében készítettem el forgatókönyvem - helyszínről-helyszínre kijelölve a kispapok reflektorállásait, a várható filmcserék helyét s a magam nézőpontjait: A székesegyház hajójában, kóruson, szentélyében, kapunál. Majd a külső felvételek pontjait: a Káptalan-dombon, utcákon, a Széchenyi-téren - földszinten, emeleti ablakokból, ha kellett beállított létrákról, vagy tetőteraszról - ahogy a szükség adta. Mivel egyedül dolgoztam gépemmel, s mindenhol szinte egy időben kellett a helyszínen lennem - csupa futkosás volt a tevékenységem. Legnagyobb gondom a zsúfolt közönség közti közlekedés volt. Alig tudtam vele megbirkózni - mégis egyetlen "fontos" jelenetet sem mulasztottam el. Sem nappal, sem az éjjeli fáklyás menet felvonulásokról a Püspökvár bástyatorony tetejéről, s az útvonalon kígyózó menetoszlopról és a szertartások helyszínéről. Mindezek mellett az események központjában a püspökkar, s Mindszenty hercegprímás kimagasló szerepe s jelentőségének dokumentálása elsődleges szempontom volt. Kiváltképpen Mindszenty hercegprímás személye, menetben, kíséretével, szertartások alatt, beszéd közben, egészen közeli premier-plán bemutatása. Nem csak alakját, de mellkép, vagy arcának célra törő, átszellemült kemény arcvonásaival. Vagy ellágyult szomorúságában, de általában fájóan gondterhelt aggódást, s elszánást sugárzó lényével ilyen közeli szemléletben megható képet nyújtott. Ma is előttem áll szomorú, s általában gondterhelt alakja, törékeny fizikuma.

Az ünnepségek utolsó napja délelőttjén Orbán tanár úr kezembe csúsztat kis rózsaszínű karton lapocskát. Rajta gépelt szöveg: "Püspök úr délután 4 órakor szívesen várja a Püspökvárban". A kartonon dombornyomású püspöki címer. Kérdésemre, hogy a felvevő gépet vigyem e magammal? - Semmiképpen sem - válaszolta. A búcsúest a Püspökvár nagytermében. A terem közepét kitöltő hatalmas kerek asztal hófehér terítékkel, s a kis tányérkák és a csészék előtt körben az asztalon hóvirág girland koszorúval. Az ellentétet a reverendák sötét tónusa, s a komoly ünnepélyessége sugározta. Hamarosan egybe gyűltünk, s halk beszélgetés közepett Papp Kálmán püspök úr kíséretében megjelenik Mindszenty hercegprímás úr élénk mozgású aszkéta alakja. Az asztalt körbeülve foglaltunk helyet Orbán tanár úr némi eligazítása szerint a teljes püspöki kar. Hárman voltunk civilek. Mellettem amerikai újságíró foglalt helyet tolmácsnő kíséretében. Jobb oldalamon Orbán tanár úr ült. Szemben velünk Mindszenty hercegprímás úr. Fölállva, rövid imával kezdődött az est, majd várakozó csend vett körül bennünket. Hercegprímás úr szólalt meg. Fölkérve a püspökkar tagjait, hogy sorban mindenki mondja el, hogyan történt első találkozásuk a megszálló oroszokkal. Úgy emlékszem, Czapik egri érsek úr kezdte élményei beszámolójával, majd ülési sorrendben tarka történeteket hallhattunk. Ezek az egyéniségük szerint előadott rövid vagy hosszabb történetek - epizódok - bizony nem valami szívderítő épületes, s vigasztaló eseményekről számoltak be. Jól lehet, volt közöttük mosolyra késztető, gyermekien naiv, emberi magatartásról beszámoló történet is. Többségükben a kísérteties jövő rémképét vetítette elénk sötét árnyaival. A közismerten tragikus, véráldozattal járó, szerencsétlen Apor győri püspök hősi önfeláldozása a védnöksége alá menekült győri nők védelmében elmondás nélkül is csupán célozva a megt9rténtekre, az egész együttest mélyen érintette. Magába süppedve, lehorgasztott fejjel hallgattunk, s emlékeztünk. Alig tudtunk a tragikum súlyától magunkhoz térni. A végighallgatott történetek után Mintszenty hercegprímás úr állott fel, megtörve a letargikus hangulatot. Lassan kezdte beszédét, majd mind határozottabban, s erélyesebben sorakoztatta gondolatait. Mintha nem is hozzánk szólna, kijelentései túl mutattak e kis társaság együttesén, a mindennapi gondjaikkal küszködő embereken. Elégedett köszönetét fejezte ki az ünnepségek felemelő hangulatáért, a rendezők fáradtságos gondolatáért. Majd az egyház problémáival, s a jövendő várható kilátásaival foglalkozott. Több beszédét hallgattam végig Mindszenty hercegprímás úrnak, de talán ez volt a legmeghittebb, közvetlen, s legmélyebbről jövő, kissé szomorkás ízű őszinte vallomása. Beszédének lényegi mondanivalója utolsó mondataiban hangzottak el megfellebbezhetetlen határozottsággal, szinte látnoki erővel. Mintha végrendelkezne. Mint bíboros hercegprímás - hivatalánál fogva - az ország első közjogi méltóságaként a felelősség súlya is elsősorban őt terheli. Ennek az elképzelhető legnagyobb áldozatok árán is kötelessége eleget tenni. Mai nehéz időkben ez az ő hivatása. Nincs más út számára, és ezt a kálvária útját neki végig kell járnia a legmélyebb kötelességtől áthatva. Ehhez kéri a püspöktársak segítségét, és a Jóisten áldását. A beszéd kemény volt és megfellebbezhetetlen.

Úgy gondolom, hogy itt a Püspökvár nagy termében különleges történelmi pillanatban lehetett részünk. A magyar sorsprobléma igazi mélységében s tragikumában az országnak ezen az egyetlen pontján vetődött fel illúziómentesen a maga szörnyű realitásában sejttetve a jövő kilátásait. Nyomasztó csend vett körül bennünket. Végignézve az arcokon az általános megdöbbenésen túl, mintha nem minden tekintet értene egyet az elhangzottakkal. Még keserű mosolyt is elővillanni láttam. De legtöbbjükön az aggasztó félelem árnya suhant át. Rövid imával, s Mindszenty áldásával ért véget ez a különös esemény - s a győri Mária Ünnepségek is.

A több száz méter film vágását, logikus rendbe szedését, már a páter Mária utcai hivatalában végeztem. Beleillesztettem a közben elkészült szövegrészeket is a címével együtt: "Győr nagy ünnepe". Első bemutatását a házi filmvetítő teremben a legszűkebb körben, az érdeklődő pátereknek bírálatára szántuk. A vetítő fülkében kedves Ö Lajos tanár barátom - lévén technikusi érdeklődésű - hangot kevert hozzá. Három hanglemezről: Harangszó, s egyházi ének gregorián dallamok halk vagy erősebb változata a vetített képek természete szerint kísérte a teljes műsoridőt kitöltő filmet. Ugyanis az egész film harangzúgással kezdődött. Győr minden torony harangházában megszólaltattam a különböző harangokat, s azokat egymásba úsztatva vettem filmre. Ezután jött az éppen megáradt Rába mély örvény tölcsére, honnan a gépet a püspökvárra emelve kezdődött a film. A bemutató végén az őszintén fölcsattanó taps volt a jóváhagyó vélemény. Később a győri közönségnek is bemutatták a filmünket. Szó volt arról is, hogy másolatot készítve kiküldik Írországba, ahonnan a könnyező Madonna kegykép származott.

Utolsó filmoperatőri szereplésem a legnagyobb igyekezetem ellenére lehetetlenné vált. Ott álltam gépemmel tehetetlenül az üres helyszínen kissé bosszankodva is az eltűnt esemény, helyesebben a már lezajlott esemény megörökítetlenségén. Pedig valósággal rohantam a megadott helyszínre. A történtek oly iramban követték egymást, amivel képtelen voltam lépést tartani. Máig sajnálom, jól lehet, egyikünk sem tehet róla. Mindszenty hercegprímás úr a váratlan hír hallatára azonnal autóba szállt, ugyanakkor szalasztott hírvivő kispapot Zakar Bandi titkár személyében lakásomra. A Károlyi kert kocsival hamarább elérhető, mint Bakáts úti lakásom gyalogszerrel. Mire a helyszínre érkeztem, már csak Prohászka püspök porba döntött érc alakját láttam megdöbbent emberektől körülvetten. A környék lakói mesélték, hogy a sötétség leple alatt a környék lámpáit ifjú munkásokkal kikapcsoltatták, és suhancokkal dönttették le a szobrot. A korán érkező Mindszenty kiszállva kocsijából, sietős léptekkel a ledöntött szoborhoz sietett, ott letérdelve rövid imát mondott. Majd "Most emelték igazán naggyá Prohászka alakját" - kijelentése után távozott. Már csak a porban fekvő szobrot fotózhattam a körülállókkal.

Kultúr központ kialakítási kísérletünk - a színjátszással s filmhíradónkkal - szintén lehetetlenné vált. Ugyanis a Belügyminisztérium Tűzrendészeti osztálya megtagadta az előadások tartását. Majd a Mindszenty per előkészítése, s a szerzetes rendek fölszámolása a legsötétebb jövő képét vetítette elénk.

Feszült figyelemmel kísértük a bekövetkező eseményeket. Engem különösen fájdalmasan érintett a Jezsuiták éjjeli rajtaütésszerű elhurcolása. Nem csak a szerzetesek teherautóra tuszkolása s még éléstáruk kifosztása az utolsó befőttes üvegig - a szemben levő házak ablakredői mögül végignéző lakók elbeszélései szerint - de MOVIKON kis gépem, s az összes film tekercsem is áldozatul esett. Hiába minden igyekezetem, a következő napokban csak lepecsételt kaput, ajtót találtam, de információt szolgáltató emberfélét sehol. Később sem. Évek multán láttam viszont kis gépem a Ferenciek tere OFOTÉRT használt árúk kirakatában hónapokig kiállítva. Megismertem horpadt alumínium vázáról. Abban az időben filmet sem lehetett kapni hozzá - meg szerény tanári fizetésemből sem tellett volna visszavásárlására - bármennyire szerettem volna .

Kezdő fiatal tanárként egyik iskolából a másikba helyeztek a szükséglet szerint. Egy alkalommal a Dózsa György úti Általános iskolába kaptam beosztást. Éppen népes értekezlet alatt toppantam be. Az irodában rögtön névsorba is vettek, majd a ritka kedvességű, de izgatott igazgató helyettes nő kért, hogy a vége felé járó "fontos" gyűlésre menjek be. Szokásos tantestületi gyűlést a kirendelt szónok éppen befejezte Mindszentyt gyalázkodó kijelentésével. Kért mindenkit, hogy a tiltakozó ívet írjuk alá. Az ajtóból rángattak vissza. Lassan mindenki szó nélkül aláírva távozott. Már csak az én nevem volt utolsónak aláíratlanul. Kijelentettem, hogy nem írom alá. Kétségbe esve néztek rám - a kedves Virág igazgató is - majd kérve kértek, ők kerülnek bajba, hiszen mindenki aláírta ! Ezzel nem értek egyet és semmiképp sem írok alá - mondtam határozottan. Leszidtak, majd bizonygatták, hogy ők sem értenek vele egyet és a tantestület legtöbb tagja sem, s mégis aláírtuk ! De hát mit számít az - Írd alá kérünk ! Tehetetlenül járkáltak körülöttem, majd az igazgatónő fogta az ollót és az ívről levágta a végét nevemmel együtt. Lesz ami lesz. Azóta sem láttam ilyen két megkönnyebbült embert.

1957 telén 7 pribék tört házunkba házkutatást tartani. Jutott belőlük a kertbe is pár. Kérdésükre: "fegyvert, lőszert és lázító röpiratot keresünk". Nevetséges ! - válaszoltam. Nem csak a könyvek lapjait, szekrényeket, de a szőnyeg alá is benéztek. Lázas ügybuzgalmukat egykedvűen szemléltem. Kezükbe került - rég el is felejtettem - kis szürke dobozkám benne pár filmkockával a vágásból kiesettek főképpen Mindszentyről szép fölvételek szentmise közben teljes főpapi ornátusban. Az egyik "kutató" a lámpa fényénél alaposan, igen hosszasan tanulmányozta. Majd szó nélkül szépen vissza tette a dobozzal együtt a helyére. Úgy látszik, Mindszenty már "nem volt érdekes" számukra. A házkutatást követő rendőrségi vallatáson Mindszenty neve már szóba sem került.

Az átélt események mindinkább a tervezett filmem témája, s annak kidolgozására ösztökéltek. "Zoltán, Elég gyűlölet van a világban." - csengtek fülembe páter szavai. Kijelentéseit szem előtt tartva csoportosítottam gondolataimat. Megmutatni az ÉLET értelmét csodálatos értékein, szépségein keresztül, az egész emberiséghez szólva. Nem játékfilm jellegű, inkább filozofikus. Formája montázsfilm. Mindenképpen újszerű. Átlagon felüli rendező, művészember kezébe való. Forgatókönyve szabadon használható a mondanivaló minél jellegzetesebb kidomborításával. (Kivitelezésre vár. Kézirat a családnál.)

Jó lenne felkutatni az elorzott filmeket! Hátha megmaradtak valakinél. Megmenthették. A Belügyminisztériumban sem lehetett mindenki magyar kultúrértékeket irtó gonosztevő. Akadhatott közöttük talán értékmentő, jobb belátású magyar ember is. Mindszenty - látásom szerint - korunk legnagyobb áldozata. Így embert még nem játszottak ki. S mind erre nem a profán világ, de az ideális eszme hordozói testületének legfőbb Papja tette fel a megalázott főre a megszégyenítés tüzes koronáját. "Mert ezt követelte a politikai helyzet" -(?)- De a sátánnal nem lehet kompromisszumot kötni ! Az bűn, halálos bűn. A mai kor nem is értheti meg Mindszenty szerepét. Évtizedek, évszázadok távlata szükséges, hogy tisztán lássuk nagyságát - történelmünk e tragikus alakjának méltóságteljes áldozatát - Hazájáért: a magyar népért.

(Az igazat - de csakis az igazat ! - minden körülmények között ki kell mondani, le kell írni.)

A VÖRÖSKERESZT SZÜLETÉSE
- Solferino, 1859 -

Sebesült magyar katona hálából vérével keresztet rajzol megmentője Henry Dunant fehér ruhájára

A "VÖRÖSKERESZT SZÜLETÉSE" című festményem története
- és egyéb "hiteltelen" dolgok -

Talán azzal kezdeném, amit képem bal felső sarkába írtam. "Ezt a festményemet Csernák Anna Réka - a Magyar Vöröskereszt arany fokozatának tulajdonosa - bíztatására festettem". Művész élet munkásságának feldolgozása közben kiterjedt kutatómunkám során találkoztam vele. Nyolcvan éve felé járó nagy múltú, annakidején művész körökben otthonossága révén több értékes adattal látott el. Élete végén a Vöröskereszttel is kapcsolatba kerülve értékes munkásságával érdemelte ki fenti kitüntetését. Igaz, később megtámadták ártatlanul, hamis tanukkal, ami régi, nyomorúságos állapotába taszította vissza. Amikor én megismertem az 50-es években, gyógynövények gyűjtésével foglalkozott. Hónapokig "rágta a fülem", hogy fessem meg a fönti képet. Hasonló témák, háborús csatajelenetek, történelmi képek, stb., távol álltak tőlem. Nincs reális alapja az egész történetnek - válaszolgattam. Egyszer beállított hozzám az ESTI HÍRLAP 1964. augusztus negyedikei számával, ahol ez olvasható: "Honnan ered a Vöröskereszt jele? 1859-ben a solferinoi egy haldokló Magyar katona véres ujjával kis keresztet rajzolt az őt vigasztaló Henry Dunant fehér ruhás bal karjára. Dunantnak ez a Jel adta az ötletet a nemzetközi Vöröskereszt genfi lobogójához". Igaz, az újság utolsó oldalán, olyan pletyka rovatnak tekintettem, de most már nem térhettem ki. Adat lett. Szerettem volna szerzőjével beszélni, hogy honnan vette? Megkérdeztem, nézzen utána, ki tette közzé, s akkor megfestem. Hetekig járta az illetékes Szerkesztőséget eredmény nélkül. Úgy látszik eltitkolták, hiszen a hitelesség felelősségét senki nem merte vállalni. Ma is ezt kell föltételeznem. Mégis hozzáfogtam.

Először is valami történeti támpontot kerestem. A Fővárosi Könyvtár föllelhető könyveit áttanulmányoztam. Egy francia, egy angol, öt németnyelvű, e témát tárgyaló könyvet találtam és egyetlen magyart: az M. Gumpert féle fordítását. Sehol a megfestendő jelenetre utaló adat, csak a máig is elfogadott ismert francia beállítás. Éppen azokban az években tették közzé Henry Dunant legújabban fölfedezett följegyzéseit. Naplóját?, amit Nyugaton ki is adtak. Ehhez lehetetlen volt hozzájutnom abban az időben. Pedig igen számítottam az ilyen följegyzésekben mindig föllelhető úgynevezett elszólásra, amiből következtethető témánk megtörténhetősége. Fönti művek áttanulmányozása után az a vélemény alakult ki bennem, hogy egyáltalán nem kizárt annak föltételezése, miszerint valóban megtörténhetett: valószínűsíteni lehet. Ismerve a Francia nacionalizmus öncélúságát, hazabeszélését.

Fölfeszítettem a cirka másfélszer kétméteres vásznamat s föl is vázoltam az egész jelenetet. Ilyen fajta kompozíció fölvázolása sohasem okozott gondot. Szinte pillanatok alatt készen is volt. A további munka már problematikusabb - természetéből adódóan. Dunant alakja megformálásánál le kellett tennem az ecsetet. Milyen "alak" volt ? A könyvekben közölt fotóknál több információt szerettem volna. Hol találhatok? Hát az Arany János utcai Vöröskereszt központban! A dokumentációs osztályon fiatalok lelkendezve érdeklődéssel fogadtak. Később el is jöttek, lefényképezték készülő festményemet. Sőt el is kérték előre valami jubileumi kiállításukra. Megigértem, s ajánlottam új kiadásra könyveket, főképpen a fölfedezett Henry Dunant naplóját, stb. . De most mutassák meg a székházukban lévő Henry Dunant portréját, az alapító alakját ! Tényleg! - néznek össze - Kellene lenni, de csak valami "Anya gyermekével" kép van. Menjünk az igazgató-elnökhöz! Szobáról szobára járva, illetékes előtt állva, előadom óhajomat. Most jut eszembe - szól az illetékes - hogy Ilyen itt nincs. Kellene lenni. Igazán szégyelljük. Erre eddig nem is gondoltunk. Belép a külügyi osztály vezetője. Közli, hogy épp most kaptak levelet Genfből és a bélyegen Dunant portréja látható, mindjárt hozom. Hosszas keresés után csüggedten tér vissza. Sajnos nem találom. Az akkori állapotok súlyától fölháborodottan szidtam össze a lehorgasztott fejű "illetékeseket". Szinte kirohantam az épületből, a folyosókon látható "Adj vért Koreának" és hasonló propaganda plakátok összevisszasága között. Talán egy év elmúltával érdeklődtem, mi van a kiállításukkal ? Lefújva az egész. Nem engedélyezték az oroszok, bizonyára, mert Henry Dunant nem orosz. Ezután lelkes biztatóm maga írt Genfbe, ahonnan halom képes ismertetőt küldtek Henry Dunantról. El is készült festményem. Nem sokkal ezután lelkes bíztatóm az elképzelhető legnagyobb nyomorúságban hunyt el. Törődött testét Óbuda temetője fogadta be.

Közben a Hadtörténeti Múzeumban korabeli hadi felszerelés is rendelkezésre állt, így az sem okozott gondot. Hogy fönti festményemet elkészítettem, annak nem kis része volt bizonyos családi hagyományunknak. Ugyanis gyermekkoromban nem egyszer hallottam az egyik unokanagybácsimtól, hogy Balázs nagyapát talán az olaszországi harcokban egy fehérruhás ember mentette meg. Ez lehet költészet is. De hát ők még Henry Dunantról semmit sem hallottak. Régóta nem él már senki e családból, s így további kérdést se tehetek fel előttük. Ezek szerint nyugodtan állíthatjuk, hogy a történetnek ez a fele igaz. Mert hiszen nem hihető, hogy fehérköpenyes egészségügyi járhatott volna 1859-ben a solferinoi csatatéren. Nagyapáról, helyesebben az én dédapámról , aki valóban sebesült, emberi magatartásából föltételezhető a lovagias, s a hála jelének valamiféle kifejezni akarásának kényszere azzal a kis keresztecskével. Nagy kérdés, hogy azon a bizonyos első "Convention" - amit jegyzőkönyvileg is rögzítettek - Henry Dunantnak eszébe jutott e e kis epizód, s érvényt akart e szerezni annak, történetének elmondásával? Vagy magába zárta, hiszen úgyis a kereszt vörös jelét szavazta meg a Conventio. Ez örökre titok marad. Mi magyarok hiszünk - most már az ismert - Farkas Fehér Balázs nemes gesztusába, hogy az valóban valahogyan így történhetett.

Meg kell még jegyeznem szintén családi hagyomány alapján, hogy Farkas Fehér Balázs az 1848-49-es szabadságharcunkban azért nem vehetett részt, mert egységét elzárva, távoli osztrák tartományba visszatartották. Sőt, még több mint 12 évet kinti szolgálatban kellett eltöltenie. Amikor visszakerült szülőfalujába Jászapátiba, nem részesülhetett a 48-as honvédeket megillető ellátmányba. Ezért az akkori községháza vezetősége ezt úgy kompenzálta, hogy kinevezte Jászapáti tolmácsává. Állítólag hét nyelven beszélt. Ez csak olyan tiszteletbeli "állásnak" szánták. Ugyan hogyan is kerülhetett volna idegen abban az időben Jászapátira ?! Mégis, az maradt fenn, hogy egy cseh kucséber, egy tót drótostót és egy bosnyák ügyében kellett egyenesbe igazítani a dolgokat. Ki is utaltak pár koronát a község kasszájából, amit nagy tisztességgel vitt haza, mint "hites" ember. Több eset nem is akadt élete végéig. Sajnos, semmiféle hivatalos adat, írás nem maradt fenn utána - pedig valamilyen katonai kitüntetést, érmét is kapott - csupán a szájhagyomány. Bartha Zoltán (BUDA 1991)

Édesapánk után nagyjából 50 festmény is maradt. Szeretnénk, ha művészetét legalább utólag megismerhesse egy szélesebb közönség is. Tervezzük képeinek kiállítását is. Elsősorban Mezőkövesd városára gondolunk, hiszen ott született, oda gyakran vissza járt és festményeinek jelentős része témájában is oda kötődik. Élete 94-edik, utolsó évében majdnem mindegyik képéről hangfelvételre is beszélt. Így pontos tudomásunk lehet létrejöttük okáról, a látható emberek nevéről, sorsáról és nem utolsó sorban az esetleges átvitt értelmekről is. A hangfelvételek és a képek összeházasításából filmet tervezek készíteni, amely itt a családnál hozzáférhető lesz. Most itt a teljesség igénye nélkül további 10 festményét látni engedjük.

http://www.youtube.com/watch?v=wGMZET0Hzz8
http://www.youtube.com/watch?v=AxhNJgsJFxk
http://www.youtube.com/watch?v=5PhoRvkwrv0




<<< Főoldalra

78-as fordulat, Rpm 78, rpm: 78, rpm:78, rpm.78, gramofon, gramafon, gramophone, grammophone, PATHÉ, PATHE, Pathefon, Patefon, Gramofonlemez, gramofon lemez, gramofonlemez gyűjt, gramofonlemezgyujt, gramofon lemez gyűjt, gramofon lemez gyujt, gramofonlemez adásvltel, gramofon lemez adásvétel, gramofonlemezek adásvétel, gramofon lemez eladó, gramofon lemez elado, gramofonlemez eladó, gramofonlemez elado, gramofonlemezek adasvetel, gramofon lemezek adásvétele, gramofon lemezek adasvetele, gramofonjavítás, gramofonjavitas, gramofon javítás, gramofon javitas, gramofonok javítása, gramofonok javitasa, gramofon adásvétel, gramofon adasvetel, gramofonok adásvétele, gramofonok adasvetele, gramofonlemez felvétele, gramofonlemez felvetele, gramofon lemez felvétele, gramofon lemez felvetele, gramofonlemezek felvétele, gramofonlemezek felvetele, gramofon lemezek felvétele, gramofon lemezek felvetele, gramofonlemez átjátszása, gramofonlemez atjatszasa, gramofon lemez átjátszása, gramofon lemez atjatszasa, gramofonlemezek átjátszása, gramofonlemezek atjatszasa, gramofon lemezek átjátszása, gramofon lemezek atjatszasa, gramofonlemez zajtalanítása, gramofonlemez zajtalanitasa, gramofon lemez zajtalanítása, gramofon lemez zajtalanitasa, gramofonlemezek zajtalanítása, gramofonlemezek zajtalanitasa, gramofon lemezek zajtalanítása, gramofon lemezek zajtalanitasa, hanglemez digitalizálás, hanglemez digitalizalas, hangdigitalizálás, hangdigitalizálás, hang digitalizálás, hang digitalizalas, Digizés, digizes, digizve, digizett, digizés előtt, digizés után, hangdigizés, hangdigizes, hang digizés, hang digizes, régi hanglemez, regi hanglemez, kopott gramofonlemez, kopott gramofon lemez, törött gramofon, repedt gramofon, repedt gramafon, hangjavítás, hangjavitas, családi felvétel, csaladi felvetel, családi hangfelvétel, csaladi hangfelvetel, régi hangfelvétel, regi hangfelvetel, régi családi hang, regi csaladi hang, nagymama hang, nagypapa hang, nagymama felvétel, nagypapa felvétel, nagyapa hang, nagyapa felvétel, apa hang anyu hang, anyukám hang apukám hang testvér hang, npvér hang, kazetták digitalizálása, kazettak digitalizalasa, kazetták átjátszása, kazettak atjatszasa, szallagok digitalizálása, szallagok digitalizalasa, szalagok digitalizálása, szalagok digitalizalasa, archív hang, archiv hang, arhív hang arhiv hang, archív anyagok digitalizálása, archiv anyagok digitalizalasa, arhív anyagok digitalizálása, arhiv anyagok digitalizalasa, archív családi hang, archiv csaladi hang, arhiv családi hang, arhiv csaladi hang, előadás hanganyag, eloadas hanganyag, előadás hangfelvétel. eloadas hangfelvetel, hangszerkeszt, hang szerkeszt, hangrestaurálás, hangrestauralas, hang restaurálás, hang restauralas, hangrestaurátor, hangrestaurator, hang restaurátor, hang restaurator, mobil csengőhang, mobil csengohang, csengőhangkészítés, csengohangkeszites, csengőhang készítés, csengohang keszites, csengőhangok készítése, csengőhangok keszitese, csengőhangszerkesztés, csengohangszerkesztes, csengőhang szerkesztés, csengohang szerkesztes, csengőhangok szerkesztése, csengohangok zerkesztese, csengőhangot vennék, csengohangot vennek, csengőhangokat vennék, csengohangokat vennek, csengőhang eladó, csengohang elado, csengohangok eladó, csengohangok elado, zajgyűjtemény, zajgyujtemeny, zaj gyűjtemény, zaj gyujtemeny, hang effektus gyűjtemény, effekt gyűjtemény hangoskönyv, hangoskonyv, hangos könyv, hangos konyv, rádiójáték, színész, régi beszédek, archív beszédek, archív hang, családi visszaemlékezés, csaladi visszaemlekezes, családi hangemlék, csaladi hangemlek, hogy digitalizal, hogy digitalizal, hogyan digitalizál, hogyan digitalizal, riportkészít, riportkeszit, riport készít, riport keszit, hanganyag sokszoros, CD sokszoros, Zajtalanítás, Zajtalanitas, zaj eltávolít, zaj eltavolit, zaj leszedés, zaj leszedes, zajcsökkentés, zajcsokkentes, zaj csökkentés, zaj csokkentes, zajminimaliz, zaj minimaliz, hangszínjavítás, hangszinjavitas, hangszín javítás, hangszin javitas, hangszint javítás, hangszint javitas, hangszint kiigaz, túl halk felvétel, túl halk a felvétel, tul halk felvetel, tul halk a felvetel, felvétel vágás, felvetel vagas, felvételek vágása, felvetelek vagasa, kivagdosás, kivagdosas, felesleges részek kivágás, felesleges reszek kivagas, fölösleges részek kivágás, folosleges reszek kivagas, kivagdosás, kivagdosas, dadogás, dadogas, dadogós, dadogos, ő-zés, ö-zés